2010/06/05

9 hónapos lett Kincső és Zsófi

Ma reggel 6 óra 34 perckor lett Kincső kilenc hónapos. Zsófi pedig 6 óra 36 perckor. Tegnap sétáltam egyet a Lányokkal, kihasználva az esőmentes koradélutánt. Egy asszony miután jól megcsodálta, legyönyörűzte Lányaimat, vállamra tette az egyik kezét, és rám nézve azt mondta: "Szegény ember!" Azt hittem, rosszul hallok! Nem kicsit megsértődve vetettem oda neki, hogy nincs szebb dolog, mint az Ő Édesanyjuknak lenni, és különben is, miért vagyok szegény!? Erre azt mondja, biztos nem volt könnyű megszülni őket. Mondtam, mivel császárral jöttek világra, túl sok dolgom nem volt a születésüknél. Persze rákontrázott, hogy ő amikor szült, mellette egy anyuka szintén császárral szült, és bélcsavarodást kapott. Na, itt elköszöntem tőle...

Szerencsére nem sok ilyen emberrel találkoztam eddig, és bár figyelmeztettek, hogy lesznek ilyen negatív emberek, azt hiszem, erre mégsem lehet felkészülni. Nyilvánvaló, fogalma sincs, miről beszél, soha nem élte át a CSODÁT, ami nekem, nekünk, Gáborral megadatott.

Drága Gyermekeink, nagyon boldog kilencedik hónapos születésnapot kívánunk Nektek! :) Készítettünk ma pár képet, pucérat is, de azokat megőrizzük magunknak... :)

Bal oldali Gyermekünk Kincső, Zsófink a jobb oldali, természetesen. :)


6 megjegyzés:

Magdi írta...

kívánom, hogy ennyi baj legyen a gyerekekkel, mint eddig! ezek a képek is azt bizonyítják, hogy milyen kiegyensúlyozottak, boldogok a lányok.
és már KILENC HÓNAPOSAK! :(
röpül az idő, és észre se vesszük. minden nap, minden pillanat csodás velük, illetve maga a csoda.
imádunk benneteket kisunokáink!!!
örülünk, hogy vagytok nekünk, fényt hoztok az életünkbe.
csók nektek!

Szitya írta...

Ezek a képek fantasztikusak, Vivi!
Isten éltesse őket!!!!
Puszi,

Szilvi

Ági írta...

Nos, erről sokat beszéltünk Vivi és egyik kedvenc témám. Ügyesen válaszoltál.
Micsoda fotók már megint!
(az "enyémhez" nem mentek el?) Már úgy várom!

Puszi
Ági

ja és boldog hó fordulót

Vivien írta...

Köszönjük szépen a kedves szavakat! :)

Ági, már lassan két hónapja készülünk. Én már nagyon mennék, de egyelőre fodrászhoz sem jutok el. :(

Noémi írta...

Boldog 9. hónapot a kislányoknak. Nagyon szépek, otthon készültek, mert studióképeknek is megfelel. ?

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Anya tunderiek a csajok tenyleg kis csodak ok,es az az aszony huje hogy ilyeneket mond ne torodjetek az ilyen emberekkel.A kepeket csak csodalni tudom es egyszeruen tunderiek ahogy egyforman ulnek es mindketto nevetett ,anya nagyon jol osszehoztad a kepeket es szepek,csodasak a lanyok.
Ngayon boldog 9-dik honapfordulot a csajoknak,szeptemberiek ok is akkor,Julianal 5 nappal idosebbek,o 10-ken lesz 9 honapos.puszika a gyunyorusegeknek