Első éjszaka nélkülünk

Ma van a napja, hogy a Lányokat elvitték a Mamáék és mi, illetve csak én, holnap megyek utánuk. Nagyon furcsa ez a rám szakadt idősokaság. Nem is nagyon tudok vele mit kezdeni. Folyton odafigyelek, hogy ne legyen hangos, amit csinálok, nehogy felébredjenek a Csajszikák. Aztán rájövök, hogy nem azért van csend, mert alszanak... :) Hiányoznak. Üres a ház nélkülük. Holnap csak ebéd után kelek útra. Vagy még előtte. Nem tudom, nem két perc mire kiérek. Majd meglátom. Holnap Csilla is kimegy, így pláne nem lesz unalmas Nekik kint. Na, nem mintha nélküle az volna. Sőt. Nem is írok többet, nem tudok. Várom a holnapot. Ezt még meg kell szoknom.

A bűvös tízes

Sose dicsekedtem a Lányok étvágyával és testsúlyával, talán mert sosem volt kielégítő. :D Ettől függetlenül nekem mindig tetszettek és ma is tetszenek a kis vékonyka lábaik, karjaik, az ici-pici pocakjuk, aminek a "kidudorodását" csak nagyítóval lehet meglátni. :P

Akik ismernek, tudják, hogy nem vezetek. Van jogsim, de csak dísznek van. Talán szégyellnem kellene, de hogy őszinte legyek, mindig megvoltam autó nélkül, és a Lányok mellett sem hiányzott. Persze, ha gyalogosan kellett volna minden bevásárlást elintéznem, akkor nyilván másképpen látnám a dolgot, de valahogy mindig volt egy partner ezeknél az autót nélkülözhetetlen útakon. Legtöbbször Gábor, ezt mondanom sem kell.

Amikor elkezdtem nézegetni a Lányoknak a foglalkozásokat, akkor is azt tartottam szem előtt, hogy villamossal és busszal mennyi idő alatt érek oda, illetve mennyire sokat kell átszállni. Szerencsére csak egyszer kell, viszont a villamos és a busz között van egy, a Lányok számára, picit hosszabb gyalogút. De kibírják, nem problémáznak miatta sosem. Alapvetően szeretnek tömegközlekedéssel járni, de ma alig várták, hogy autóba ülhessenek (Anyuék elvitték Őket), mert már hetek óta nem autóztak. Szerintem legalábbis van már két hete.

Szóval, amikor elkezdtünk járni a foglalkozásokra, meg előtte is, nekem bevált módszerem volt, hogy úgy szálltam fel a villamosra, hogy mind a két Lány a karomban volt. Így is ültem le Velük, mert így könnyebb volt leszállni. Persze ekkor még nem kellett pulcsi, kabát, sál, sapka... Merthogy ahogy felkerültek a vastag ruhadarabok, azt kezdtem el érezni, hogy vagy én lettem gyengébb, vagy Ők lettek súlyosabbak, vagy a ruha vastagsága miatt nem bírom megtartani Őket úgy, mint korábban. Pár napig azért még kínlódtam, aztán feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy nehezebbek is és a kabátok csúszása miatt a megtartásuk sem olyan biztonságos. Egyik nap aztán fürdés előtt kikészítettem a mérleget, hogy majd másnap reggel megmérem Őket, de végül Gábor a fürdés után ráállította a Lánykákat a mérlegre ÉÉÉÉÉÉSSS végre mind a ketten elérték a 10 kg-ot!!!!! :)) Ugye a szigorú számok szerint már egy éves korukban ennyit kellett volna nyomniuk, de valahogy még két évesen sem érték el ezt a súlyt. Most viszont igen. :) ÉÉÉS ami még dicsekedni való, hogy nagyon szépen esznek mostanában. Igaz, nagyon halkan, de be kell vallanom, hogy elég érdekes evési szokásaik vannak mostanában. Persze csak azért, mert ÉN hagyom. :S Tehát, az úgy van, hogy nekiállnak az ebédnek, de még ebéd előtt elkezdik emlegetni azt a bizonyos CS-vitamint... Én meg ugye mindig mondom, hogy CSAK akkor kaphatnak csokit, HA megették az ebédet. Eddig teljesen normális minden. CSAKHOGY a Lánykáink ezt úgy értelmezik, hogy esznek pár falatot az ebédből, és akkor Ők már meg is érdemlik a csokit... Első alkalommal annyira nem érdekelt már, hogy mit esznek, csak egyenek valamit, hogy adtam nekik csokit. Nem sokat, de adtam nekik. Ettől megjött az étvágyuk és megették utána szinte az egész ebédjüket. Hááát, be kell valljam, hogy azóta nem ódzkodok attól, hogy evés közben csokit kapjanak, mert így legalább valóban megeszik, ha több részletben is, és kissé megkeverve a sorrendet, de megeszik az ebédjük 95%-át. Tudom, hogy ez így nem jó, és változtatni is fogok ezen, de még nem. Majd, ha kicsit több erőm lesz hozzá. Vagy az sosem lesz? Lehet. DE tudom, hogy ez nem fog így maradni, ez csak egy pillanatnyi állapot. :) Remélem... :P

Na, de most az volt a lényeg, hogy a súlyuk elérte a 10 kg-ot, egyik sem lépi túl 10 grammal sem, így továbbra is teljesen egyformán gyarapodnak. És már nem szállok fel úgy a villamosra, vagy a buszra, mint korábban, hanem csak az egyik gyerek van a karomban, a másik pedig "nagylányosan" fellép velem együtt a járműre. Bizony. Idáig jutottunk. Következő már az lesz, amikor mind a ketten maguk szállnak fel, aztán már a kezemet sem fogják majd, tovább már nem is merem gondolni... Most még élvezem, hogy azon kapnak össze, kit vegyek fel. :D

Ez micsoda?

Ezt kérdezi tegnap óta Zsófink. :) Mindenre, ami új számára. Olyan édi. Pl. felfedezte a Télapót. Az új Ikea szórólapban talált rá. Megkérdezte az Apjától, hogy "Ez micsoda?", mire a Gábor mondta, hogy a Télapó, majd elmagyaráztuk neki, hogy hogy is van ez a télapó-dolog. Valamit nem érthetett meg, mert lefekvés után is még olyan extázisban volt, hogy nem aludt el egyből, be kellett menjek még hozzá, és ahogy bementem, egyből felült és mondta: Télapó jön? Hoz csokit. Cipőbe. :) Azt hittem, megzabálom. :D Olyan édes volt. Ma is volt téma a Télapó. Kíváncsi vagyok, ha eljön az ideje, hogyan fogjuk együtt kitisztítani a cipellőket. Innentől kezdve már érdekes ez a télapósdi, meg a Jézuska, meg a Nyuszi. Olyan jó lesz átélni az Ő izgalmukat. Nagyon várom. A gyerekkor egyik szépsége számomra a hit a Télapóban, a Jézuskában és a Nyusziban. Örülök, hogy most mi adhatjuk át ezt az érzést, ezt az élményt, ami remélhetően még boldogabbá teszi az életüket, és örök szép emlék marad számukra!

Anya szeretlek.

Ezt mondta ma nekem Kincső. Minden további nélkül. Ült az ölemben, pakolásztunk, vagy mit csináltunk, és egyszer csak azt mondta: Anya szeretlek. Azt hittem, rögtön megzabálom. Így még sosem mondta. Max., ha rákérdeztem, akkor kaptam egy igen-t. OLYAN boldog voltam, vagyok, hogy csak na! :D

A megoldás, avagy a dackorszakot átélő Gyermek kezelése

Na, nem hinném, hogy CSAK ez lesz a jó megoldás, de egyelőre bevált. A mai napunk 1 hiszti kivételével zökkenőmentes volt. Sőt. Mondhatni, hogy nagyon jó hangulatban telt el. Mint korábban. Tegnap este hazafelé jövet a tánciskolából megemlítettem Gábornak, hogy a Kincsővel mostantól másképpen kell bánni, mint eddig. Azaz a hisztijeit nem üvöltéssel és zsarolással, ne adj isten fenyegetéssel kell kezelni, HANEM éppen ellenkezőleg, türelemmel és segítséggel és a tiltás elfelejtésével. A mai nap egyetlen hisztije is egy véletlenül kiejtett "nem" szócska miatt robbant ki. :D A lényeg, hogy mindent szabad, persze korlátozott keretek között, tehát a késsel továbbra sem szabad játszani és NEM vághatja le magának a körmét sem (ebből volt ma a hiszti). Nagyon oda kellett figyelnem, mit mondok, és többször kellett nagy levegőt vennem, kilélegeznem, mielőtt megszólaltam, de megérte. Ugyan ma már porszívóztunk együtt zsemlemorzsát is, mert azt olyan jó volt Kincsőkénknek a tálból egy üres tejfölöspohár segítségével a kulacsba áttölteni... El lehet képzelni mi volt már ekkor a széken, amin állt, hogy felérje kényelmesen a konyhapultot, meg a földön is, de a porszívó akkor került elő, amikor kiejtette a kezéből a kulacsot... Ha jól emlékszem, ennél a pontnál is vettem egy nagy levegőt. :) DE nem volt belőle balhé, hiszti, hanem szépen, közösen felporszívóztunk.

Tehát a lényeg, hogy nagyobb életteret kaptak, nem tiltom el a legtöbb dologtól Őket, hanem inkább segítek, ha nem megy. Szerencsére el is fogadja a segítséget. Zsófival nincs még ilyen probléma, de azért igyekszem bevonni Őt is, nehogy Ő meg figyelemhiányban szenvedjen pár nap múlva.

Gábornak volt egy jó kis trükkje, amit én is alkalmaztam a mai hisztinél, hogy látványosan, azaz felhívva a figyelmét, fordítottam hátat a mi kis hisztipalántánknak, és mentem át egy másik szobába. Sikeres is volt. Csendben maradt, és jött utánam. Mire beért, addigra elmúlt a hiszi is. :)

Erre jutottam. Ezeken kívül van még a figyelemelterelés is a tarsolyban, még nem sikerült bevetni. Remélem, a délután is hasonlóan jól fog telni, mint a délelőttünk! :)

Hiszti = Dackorszak

Azt hiszem, eljutottunk a dackorszakhoz (az elsőhöz). NAGYON NAGYON féltem tőle. Joggal. :( Zsófink egyelőre a könnyebb eset. Ő talán még nem is lépett bele. Kincsőnél egyértelmű. Az, hogy a buszon, villamoson mindenért kiveri a balhét, és nem csak egy pár pillanatra, mint régen, ha valami nem tetszett neki, hanem egész úton képes szinte üvöltve tiltakozni minden ellen, amit mondok neki, hátha azzal lecsillapodik a viharos kedélye. Áááá, mintha olaj lenne csak a tűzre. Ma már csak annyit tettem, miután a legszívesebben felpofoztam volna a buszon, hogy magamhoz vontam és simogattam. Picit lecsendesedett. Picit. Valamivel halkabb lett. Zsófi meg nem győzte simogatni. Biztosan azt hitte, beteg a Nővére. :) Igazából fogalmam sincs, legközelebb mivel fogok próbálkozni, mert tuti legközelebb is ez lesz, hiszen egész héten ezt csinálta a buszon és a villamoson is. De balhézik azért is, ha öltözni kell, ha pelust kell cserélni, ha enni kell jönni, ha fürdeni kell menni (tegnap este ruhástól "ment" fürdeni...), ha el kell indulni itthonról, ha haza kell jönni, ha ülnie kell a buszon, ha állnia kell, ha le kell szállni a buszról, vagy ha éppenséggel még utazni kell pár megállónyit. Mindezektől eltekintve is azt mondom: lehetne rosszabb is. HA Zsófi is ugyanezt csinálná. DE egyelőre Ő kíméli az anyját. Nem tudom, még meddig, de egyelőre nyugi van. Azt hiszem, ha beüt nála is, akkor aztán végképp ráállok az esti főzésre és egy pillanatot sem leszünk itthon, csak enni és aludni járunk majd haza. :D

De azért, hogy jót is írjak a mi édes kis Elsőszülöttünkről: HA magát kialudva, jókedvűen ébred fel, akkor az első kötelező dologig tök jó fej, jókedvű, nevet, puszit ad, lehet vele játszani, foglalkozni, semmi probléma nincs vele. Az ELSŐ kötelezettségig! :)

Panírozni segítenek a Papának - hozzátenném, hogy taknyosak voltak, és Kincső NEM volt hajlandó magán hagyni a kendőt...

Menő-manók

No comment...

 Kincső

Zsófi