3 éve együtt

Ma 18 órakor lesz 3 éve, hogy Gáborral találkoztunk. :)))))) Egy internetes társkeresőn keresztül találtunk egymásra. Talán egyikünk sem hitt benne, mégis egy év boldogság után jött a még nagyobb boldogság, amikor megtudtuk, hogy gyermekeket várunk. Na, jó ez csak február 4-én, illetve 9-én derült ki, de a fogantatásuk januárra esik. :) Szóval, MÁR 3 éve boldogítjuk egymást, néha azért bosszantjuk is a másikat, főleg én Őt, de a lényeg, hogy szeretjük egymást és a gyorsan duplájára nőtt kis családunkat. :) Igazából időnk sem volt azon agyalni, hogy összeillünk e. Élveztük minden pillanatát az együtt töltött időnek, és túlságosan nem is terveztünk, csak amennyire szoktak a szerelmesek, hogy persze lesz romantikus lánykérés, na meg esküvő, és majd egy gyerek, és pár év múlva a második, talán - ezt Gábor mondta anno, én mindig legalább két gyereket szerettem volna. :)

Három év. Kimondva, leírva nem sok, megélni is rövid, mégis teljesen megváltoztatta az életünket. Itt van a két kis Fruska, akik ma valami borzasztóan rossz napra ébredtek. Igen, nem véletlen a többes szám. Mind a ketten. Kikészítették ma az idegeimet, de valahogy nem sikerült úgy kiborítaniuk, mint más napokon, ha ilyen előfordult volna - szerintem még nem nagyon volt ilyen.

Tehát mind a lánykérés, mind az esküvő várat még magára, hiába volt a sok terv. Nálunk egyértelműen bebizonyosodott, hogy ember tervez, isten végez. :) Így kellett történnie. Így vagyunk mi boldogok. Immáron három éve. :)

Boldog évfordulót, Drágám, nagyon szeretlek! :)

Vízipók-ok

HA tudtam volna, hogy csak emlegetni, és kívánni kell, hogy "bárcsak Zsófi is újra élvezné a fürdést", akkor valószínűleg már jó pár héttel ezelőtt még erősebben kívántam volna! Tegnap Zsófi is vidáman lubickolt, játszott a vízben, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Annyira jó volt nézni a két kis Drágaságunkat, amint vidáman s önfeledten pancsolnak, játszanak, hogy még a könny is elfutotta a szemem. Olyan jó érzés volt, hogy nem félnek, rettegnek a víztől, nem törnek ki hisztérikus rohamban már a vetkőztetésnél, hogy azt leírni sem tudom. :) Remélem, nem kiabálom Zsófinál sem, és ma is ugyanolyan lelkesen mennek a kádba, mint tegnap! :)

Az esti ceremóniához tartozik a fürdés előtti vacsora (kb. fél-egy órával előtte, mikor mennyire éhesek a Porontyok), majd fürdés és utána az ölünkben kapnak cumisüvegből tápszert, amit vagy megesznek, vagy nem. Aztán, aki nálam van, evés után játszhat a villanykapcsolóval - tudom, nem a legjobb játék, de annyira élvezik, amikor le és felkapcsolják, és az Apjuk mély hangon "rájuk szól". Ezt egy párszor megcsinálhatják, majd megyünk fogat mosni, és alvás (Apa énekel nekik még egyet, kettőt).
Mostanában Kincső rászokott arra, ha az Apjánál eszik, hogy kaja után elkezd sétálgatni. Tegnap éppen nem evett semmit, és egy ilyen sétája alkalmával próbáltam még én is megetetni, illetve evésre buzdítani. Egyen egyedül a cumisüvegből. Az lett a vége, hogy mind a ketten leültek a földre és aranyosan elkezdtek enni az üvegből. Zsófi egy rövid idő után, mivel folyton dícsértük őket, buzdításként, elkezdett minden slukk után tapsolni. :) Aztán, amikor a Kincső abbahagyta az evést, Zsófink így folytatta: egy húzás az egyik üvegből, egy a másikból. :) Készült kép is, de nem tudom feltenni, mert állítólag felhasználtam az összes képkapacitást. :( Nem tudom, mit tudnék csinálni, megyek Wise Lady-hez tanácsért. :)

Képek

Egy pár kép, amik nekem nagyon tetszenek.

Kincső

 Kincső

 Zsófi

 Kincsővel

 Zsófival

Zsófi

A két Csajszi együtt:

16 hónap és 1 hét

Már egy hete "kellett" volna írnom a hóforduló alkalmából. Akkor szerettem volna többek között azt is megírni, hogy az előző összefoglaló beszámolóból kimaradt az egyik legrégebbi "tudományuk" a Lányoknak, ami az lenne, hogy amikor megkérdezzük, hogy hogy csinál a nyuszi, nagyon édesen felhúzzák az orrukat. :) Arra viszont nem emlékszem, hogy írtam e, hogy szépen tudják mondani, ha akarják, hogy "gyere" és "inni". Főleg a Kincső. Úgy tűnik, egyelőre legalábbis, hogy Ő a beszédesebb Gyermekünk. Mostanában az autó már nem csak egy berregő hang, hanem igyekszik szépen mondani is, hogy autó. Persze, a kiejtése nem tökéletes, de, ha tudjuk, látjuk, miről beszél, akkor felismerhető - számunkra legalábbis. Ja, és a Kincső szépen mondja, hogy "kaka", pedig mi kakinak hívjuk, de mindegy. Lényeg, hogy tudja is, hogy mit beszél. Ugyan mindig pelus csere után mondja, hogy mit szedtünk ki alóla. :) Zsófink pedig gyönyörűen mondja, használja a "nem" szócskát, sőt, hogy megerősítse még jobban a tagadását, még a fejét is elfordítja hozz. Most még nagyon cukinak találjuk ezt is. :)

Még arról is szót "kell" ejtenem, hogy kinőtt a Lányok 14. fogacskája. Zsófinak már több, mint egy hete, Kincsőnek pedig a napokban. Mind a kettőjüknek felül a hiányzó szemfoguk bújt ki. Egyelőre többet nem láttam, de mostanában nem is nagyon kutakodok utánuk.

Egy újabb dicsekedni való: Kincső végre újra élvezi a fürdést!!! Nem hiszem, hogy elszólnám magam ezzel, bár még csak tegnap úsztuk meg az üvöltést. DE olyannyira tetszett neki a pancsi, hogy nem hogy nem üvöltött, ki se akart jönni a kádból! Zsófit már rég felöltöztette a Gábor, én pedig már vagy 5x megkérdeztem Tőle, hogy ki akar e jönni, de sose akart. Nagyon édes volt. Aztán Gáborék is bejöttek hozzánk a fürdőbe. Zsófi hamarabb megunta a Kincső nézését, mint Elsőszülöttünk a fürdést. Aztán egyszer véletlenül úgy lelocsolta magát (a fejét), hogy felállt, jelezve, most már mehetünk öltözni. Teljesen ki voltak ázva a kezei és a lábai, olyan kis öregasszonyos volt a bőre. :) Remélem, hamarosan Zsófinál is megtörik a jég, és újra a kacagásukkal lesz tele a fürdőszoba! :)

Nem a legjobb kép, de nincs másik.
Imádják a karácsonyra kapott dömpert, csak az a baj, hogy csak egy van belőle. Ezt azért nem sajnálom annyira, mint ahogy olvasva lejön. Főleg Zsófinak baj, hogy a Jézuska nem duplázott e ajándékból, mert ha tehetné, ki se szállna belőle egész nap, max. annyira, hogy ráüljön és "menjen egy kört" a hintalóval. De Kincsőnek nem nagyon adja át a dömpert a mi egyébként nagyon jószívű és mindent átengedő Lányunk. És Kincső, akinek mostanában gyorsan eljár a keze, ami a Húgát illeti, ráhagyja testvérére a dömpert, és lemond róla, pedig szívesen menne vele Ő is. De biztosan érzi, hogy Zsófi nagyon szereti a dömpert.

Ludwigsstadt-i összefoglaló

Csoportkép.

 
Még kint voltunk, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést... Akkor ezt írtam: Még itt vagyunk, még élvezkedünk, ki ki mivel. Jutka azt élvezi, hogy mind mind a két Gyereke vele van és mind a hat Unokája. Gáborom gondolom azt élvezi, hogy a Nővérével lehet és az unokaöccseivel. Én legfőképp azt élvezem, hogy nem kell főznöm. Na, nem mintha nehezemre esne, mégis jólesik, hogy nem rajtam múlik, mit és mikor eszünk.

És a Csajok mit élveznek? Hát ezt:

Jonas, aki sokszor már akkor nálunk volt, amikor még szinte ki sem keltünk az ágyból. 

Ő sose unta meg a játékot a Lányokkal.

Tücsi, a négy nagyfiú után alig várja az alkalmat, hogy a Csajszikat babusgathassa. 

A képet Jonas készítette,

rákapott a fotózásra. :)

Néha David is el lett kapva, nem menekülhetett a Lányok elől. :) 

Naná, hogy a Jonas is ott volt, ahol a Lányok. :)

Dani a nyugalmával mindig megszelídíti a Csajszikat.

Kaptak a Lányok bob-ot, amit itt volt is alkalmunk kipróbálni. Az első út során előfordult, hogy elsírták magukat, nem igazán élvezték.

Sajnos, Zsófi ki is esett a bobból, nem tudjuk, hogy azért e, mert rosszul lett bekapcsolva, vagy azért, mert ahogy dőlt a kanyarban, a súlyától kapcsolódott ki a patent. Ez végülis lényegtelen, lényeg, hogy kiborult, felhorzsolódott az álla és vérzett a szája (aránylag sokáig, és a horzsolás is látszódott még másnap is).De aztán megvigasztalódott, és tudta élvezni a szánkózást.

Kincső a Keresztanyja karjaiban.

Zsófi figyelmét próbálom elterelni a balesetről - nem sok sikerrel.

És akkor innen folytatnám.
Tücsiéknél mindig elég nagy a hangzavar, amit végülis betudhatunk a német mentalitásnak. Őszintén szólva, akármennyi német családnál megfordultam, mindenhol elég nagy volt a hangerő. Az alaphangerő. De valahol ez is jó, mert ez is más, ez is eltér az itthoni megszokott élettől.
Tücsiéknél naponta legalább négyszer van étkezés. A felnőttek számára is. Tehát ott olyat, hogy fogyókúrázni, nem lehet. És már meg sem próbáljuk magunkat visszafogni. Majd, ha otthon leszünk. :) Ezt be is szoktuk tartani, bár két éve, amikor szintén karácsonyozni mentünk ki, ismét nagyon jól voltunk tartva, 5 kg plusszal tértem haza, készültem az államvizsgára és hát január közepe táján megfogantak a Lányaink, amit azóta is annak tudok be, hogy kint milyen jól voltam tartva. :) Mert ugye fogyókúra mellett nehéz teherbe esni (na nem mintha az lett volna a tervem, a Csajok döntöttek így). Hazaérve rá sem álltunk a mérlegre, minek idegesítsük magunkat, inkább nekiálltunk visszavenni a napi kalóriamennyiségből, és elkezdtük a táncot is, ezúttal már mint középhaladósok... :D Sőt, hamarosan indul a salsa, majd a zumba is, amikre szintén járni fogunk. És persze nekem van még a hétfői torna is, a bő félórás röplabdával együtt. Ha ez így szépen beindul, akkor március elején rá is merészkedem a mérlegre. :P Egyébként én már most úgy érzem, hogy könnyebb vagyok, már nem feszül egész nap a hasam a sok evéstől. :))

Talán a fényképeken már feltűnt, hogy Ludwigsstadt gyönyörű helyen fekszik. Egyszerűen csodás. Nem csak gyönyörű, hanem csendes is, jó a levegő, séta közben nem is igen találkozunk másokkal, szóval isteni. Megérkezésünkkor 80 cm-es hó fogadott minket, ami végig meg is maradt. Nem nagyon esett ottlétünk alatt a hó, csak aznap éjjel, amikor jöttünk el - mert mikor máskor, de pár 10 km után megszűnt havazni, ónos esőzni, stb., tiszta, száraz úton tudtunk jönni.

Jókat sétáltunk, sajnos nem minden nap. Valahogy vannak napok, amikor a Lányok alvása úgy alakul, hogy egyszerűen nem tudtunk kimenni Velük. Aztán előfordult olyan is, hogy Zsófi aludt, Kincső nem, úh. fogtuk Elsőszülöttünket és elmentünk vele sétálni (ő persze a bobban volt). Nagyon gyorsan elrepül mindig az idő, a napok, az a majd' két hét, amit kint töltünk. Most csak egyszer mentünk el kirándulni, igaz az idő, a hideg is szerepet játszott ebben. A 30 km-re levő Kronach-ba látogattunk el, a Fiúk ide járnak ill. jártak suliba. Dani csinált is egy pár szép képet.

Elutazásunk előtt egy nappal pedig Danit vittük el az egyetemre, ha már volt olyan kedves, drága, aranyos, hogy a kedvünkért később ment vissza. :) Mondanom sem kell talán, hogy az út végig mesés volt!!! Havas erdők között ment az utunk, nem győztem hol jobbra, hol balra nézni. Leírhatatlanul csodás volt. Megismerkedtünk Dani két barátjával is, nem velük lakik egy lakásban, szimpatikus fiatalemberek. :) Jó helyen lakik Gábor legidősebb unokaöccse, az egyetem területén belül egy 4 emeletes házban, a lakást hárman bérlik, természetesen 3 szoba van, plusz a konyha és a fürdőszoba. Nagyon kis helyes, hangulatos. Hatalmas könyvtára van az iskolának, 3 szintes. Én ott lennék egész nap, ha tehetném, az tuti. :)

Majdnem elfelejtettem említést tenni az én csodás sí-tudásomról! Ha-ha-ha. :D Gáborom folyton azzal riogat, meg végülis az egész családja, hogy a Lányaink a lehető leghamarabb sílécre fognak állni. Én ettől nagyon nem vagyok boldog, és ezzel szépen és szolidan fogalmaztam. Valószínűleg, főleg, ha a Csajokat is érdekelni fogja e hozzám nem túl közel álló sport, nem az én akaratom fog érvényesülni. Sok mindenben enyém a határozás, de most úgy érzem, alul fogok maradni, éppen ezért és a folyamatos nyaggatásnak (amit nem csak a Gábortól, de unokaöccseitől is el kellett viselnem) engedve beleegyeztem, hogy a Gerd síleckéket adjon nekem. Arra azért nem vállalkoztam, hogy egyből a hegyre menjünk, síliftezni (meg magamat jól kiröhögtetni), így önkéntes és türelmes tanárom a saját kertjükben készített számomra egy pályát. :) Ottlétünk alatt kétszer mentem ki vele. Hát, nem nőtt a szívemhez a síelés, és még elég sokat kell gyakorolnom ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam a léceken, amik eléggé csúsznak - ki gondolta volna!? :P Egészen addig elég jól ment első alkalommal a gyakorlás, amíg a Dani ki nem jött megörökíteni engem. Abban a pillanatban kétszer is elestem. :) A legjobb mégis az volt, hogy tonna-donna testemet nem bírtam felállítani. Gábor jött segíteni, de mind a ketten annyira röhögtünk, hogy csak nagy nehezen sikerült lábra állítania - majdnem még a Gerdnek is segítenie kellett. :)) Következő alkalommal már sokkal jobban ment, akkor csak a Jonas-t ütöttem el (de csak én estem el). :) Szóval, levonva a következtetést, biztosan nagyon szép és jó és élvezhető sport a síelés, de nem nekem. HA (csupa nagy betűvel) a Lányaimat érdekelni fogja, akkor, de csakis akkor hajlandó vagyok alapszinten megtanulni, de különben nem hiszem, hogy erőltetni fogom. Maradok a szánkónál. Ha azzal esek, fel tudok állni egyedül is. :)

Most ennyi, megyek tornázni. Képekkel adós vagyok.

Otthon, édes otthon

Ahogy azt már említettem volt, nagyon jó Tücsiéknél (is) lenni, de mégiscsak itthon a legjobb. És ez úgy látszik nem csak velünk (Gáborral és velem) van így, hanem a Lányainkkal is, akik itthon teljesen a régi életüket élik, a régi, megszokott formában. Ezt rögtön meg is magyarázom. Mindenki azt kérdezi, hogy kipihentük e magunkat? És erre a válaszom mindig "nem". Mert az ugyan sokat segített, hogy a főzésre és a vele járó macerára nem volt gondom, de ettől még a Lányaink nem tudták, hogy mi most vakációzunk, úh. minden reggel maximum fél 8-ig hagytak aludni, de ez tényleg a maximum volt és nem mindennapos, sőt. Persze, ha este 9-kor lefeküdtünk volna mi is aludni, akkor ki is aludtam volna magam, de sajnos ott van ez volna szócska mindenhol, és hát ki kellett használni, hogy együtt vagyunk, így a gyerekmentes időszakot nem alvással, hanem beszélgetéssel, társasjátékozással töltöttük, amik bizony a hosszú éjszakába nyúltak. Ritkán feküdtünk le fél 12-nél korábban, és ez nem panasz. Nagyon szeretem ezeket a társasjátékos estéket annak ellenére, hogy Danival mindig egyes ottlétünkkor legalább egyszer összeveszek. Most már csak egyszer. Az elején előfordult, hogy 3-4x is megsértődtem a magatartása miatt. Mostanra kötöttem egy két dologban kompromisszumot. Na, nem vele, hanem önmagammal. Erről többet nem szeretnék írni.

Azt kezdtem el írni, hogy a Csajok itthon újra olyanok, amilyennek ismerjük őket. Azaz: jó alvók. Sajnos, Tücsiéknél ez egyáltalán nem volt elmondható róluk. :( Sem a nappali alvásnál, sem az éjszakainál. :( Sokat szenvedtünk, de azt hiszem, Ők még többet. Főleg a Zsófi. De ez már a múlté. Tegnap hazajöttünk, délután 6 óra után érkeztünk meg. Nagyon örültek a jól ismert környezetnek, a játékaiknak, pedig azok nagy része el van pakolva, a karácsonyfa és az új játékok miatt. A hosszú autóutat is elég jól viselték, kicsit nehezebben, mint a kifele utat, de még mindig nem mondhatom el, hogy rosszul viselték volna. Le a kalappal előttük ismételten, nagyon jó kiscsajok voltak. Itthon a vacsi után mentek fürdeni és aludni. Egy hang nélkül elaludtak, és este, mielőtt aludni mentem volna, benéztem hozzájuk, a Zsófi még mindig ugyanúgy feküdt, mint az elalvásánál. :) Kincső kicsit el volt már csúszva, de sokat nem mocorgott az egyébként még álmában is örökké mozgó Babácskánk. :)

Szépen esznek különben, de a súlyukat nem mértem még meg. Pedig elmúlt már egy hónap, mióta dokinál voltunk, ha jól tudom.

Most így ennyi dióhéjban, még úgyis jövök egy összefoglalóval, amit elkezdtem már, csak jussak a végére. Addig is egy kép rólunk:

Karácsony 2

Ahogy azt már említettem, 25-én, reggeli után indultunk VOLNA Tücsiékhez, ha nem áll le az autó... Árpi mindezt úgy tudatta Gáborral, hogy mi ebből semmit nem tudtunk meg fent az emeleten, egy darabig, mert egy idő után már lementem, hogy mi van már, nem megyünk még? :) De aztán végül fél 10 felé elindultunk. Néha eszembe jutott, főleg tankolásnál, hogy mi lesz, ha nem indul el megint az autó, de végül délután 6 óra körül épségben megérkeztünk. Az út végig nagyon jó volt, elkerültek minket a hóviharok, csak a szél fújt elég erősen. Németországba érve kezdett el havazni, Ausztriában egy szem hóval sem találtuk szembe magunkat.

Csajokra ismételten nagyon büszke voltam, hiszen egy rossz szó nélkül viselték a hosszú út kellemetlenségeit. Németországig meg sem álltunk, és ugyan Zsófi aludt egy nagyot, de Kincső csak egy fél órát, meg se nyekkentek egész úton. Németországba érve tankoltunk, és megsétáltattuk a Csajokat. Esett a hó, nagyon élvezték mind a havat, mind a kis mozgást. A visszaülésnél volt egy apró ellenkezés, de mire mind az autóban ültünk, el is hallgattak. A cél előtt nem sokkal ismét megálltunk pelust cserélni, mert úgy hittük, azért kezdtek rá a nyafogással, de tiszta volt a pelus, úh. már unták a sok ülést. Ekkor már hátul maradtam Velük, egyébként Jutka szórakoztatta a Lányokat az úton. Szerencsére csendben is maradtak, így az utolsó pár km-t is jó hangulatban tudtuk megtenni.

Itt aztán volt nagy öröm, mindannyian jöttek elénk, Lányok csak néztek, nem értették a nagy felhajtást, amit azonban gyorsan megszoktak és megkedveltek. :) ÉS amit azóta is élveznek. :)

Tehát megérkeztünk a hatalmas hóba, a hó nélküli Budapestről. Imádom a havat, főleg egy ilyen tájon, ahol a Tücsiék laknak. Pár lépés és a csend, a nyugalom, a természet vesz körül. Többször eszembe jut, hogy hol jobb élni, és mindig arra jövök rá, hogy nem tudnék választani. Mind Budapestnek, mind Ludwigsstadtnak meg van a maga előnye és hátránya. Biztosan így jó, ahogy most van. Budapest az otthonunk, de lehetőségünk van egy ilyen gyönyörű helyen, ilyen kedves emberek között kikapcsolódni.

Jonas kérésére és szekálására végül még aznap megajándékoztuk egymást, nem bírt várni másnapig. :) Úgy láttuk, hogy az ajándékaink itt is sikert arattak, aminek nagyon örülünk. Természetesen itt is el lettünk látva sok szép és jó és hasznos ajándékkal, amit itt is köszönünk szépen! :)

Azért hadd tegyek említést a vacsiról, ami füstölt pisztráng volt (saját), és ami a kedvencem szinte itt a Tücsiéknél. :) És amit a Csajok is imádtak.

Tibi várta már ezt a beszámolót, nagyon nehezen, sokára íródott meg, sajnos, hiszen biztosan sok mindent ki is felejtettem. Fotó nem készült az úton. Viszont annyi érdekesség (és balszerencse) történt, hogy kb. egy órás különbséggel levált Gáborom mindkét cipőjének a talpa... :) A cipő nem mai darab, mégis semmi jelét nem mutatta annak, hogy le szeretne jönni.

A többit egy másik bejegyzésben.