2012/05/10

Óvoda

Csak nem akarnak még felébredni a Lányok, így belefogok ebbe is. Hááát, mit mondjak, írjak!? Elkeserítő számunkra a helyzet. Igazából sok kedvem nincs is írni erről a témáról, pedig pont a héten a legaktuálisabb, hiszen most van a beiratkozás. Még április közepe, vége felé voltak a nyílt napok, jó pár oviba elmentünk, de mindig úgy jöttünk el, hogy minek jöttünk el!?, úgysem veszik fel a Lányokat. És hogy miért nem? Több oka is van:

1. Mert augusztus 31-e után születtek
2. Mert nincs olyan munkahelyem (és Gábornak) ahova vissza KELL mennünk dolgozni.

Ezek mindenhol ki voltak emelve, csak egy helyen nem, ahova viszont más okból nem fogják felvenni a Lányokat: Budaörsön (mert nem a mi körzetünk).

Pedig mennyire nagyon szeretném, ha a Lányok oda járhatnának oviba, mármint Budaörsre. 20 perc alatt ott vagyunk (bkv-val), gyönyörűséges környezetben van, szép, tágas a termük, szimpik az óvónők, gyönyörű maga az ovi is, a játszóterük is fantasztikus, szóval csak leg-ekben tudok róla írni.

A kerületben lévő, közeli ovik nem annyira nyerték el a tetszésünket, mert pici, zsúfolt volt a terem, ahol a mindennapjaikat töltenék el. Igazából a többivel még meg is barátkoznék. Aztán találtunk egy ovit, a kerületben, ahova szintén szívesen járatnánk a Csajokat. Ma voltunk beiratkozni, a budaörsiben még múlt héten. Hááát, majd kiderül... DE sok jóval nem bíztattak minket. Nagy a túljelentkezés.

Kaptunk olyan ötletet, hogy adjuk be bölcsibe a Lányokat. El is mentem megérdeklődni, de ott még nagyobb, szigorúbb a felvételi követelmény. Mindegy, azért azt is megpróbáljuk.

Én már lelkileg felkészültem, miután egy napot végigbőgtem, hogy max. itthon maradnak még egy évet a Lányok, nem probléma. Nem idegesítem fel magam most már emiatt. Elfogadom, bárhogy is alakuljon.

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Anya tudom mit erzel,nalunk pont ez volt a helyzett, Julia is augusztus 31-ke utan szuletett igy nem akartak folvenni,es kozoltek hogy csak jovore mehet ,nem veszik fol,aztan vegul csak folvettek mert szeptemberi es hat 10-ken kezdodik az ovi es o pont 10-ken szuletett es barhogy is nezik 3-eves meglesz.Masik dolog barhogy betolti pont a 3 evet ,folveszik de egy evet igy is ugy is ismetelnie kell.pusizka