2011/10/28

A megoldás, avagy a dackorszakot átélő Gyermek kezelése

Na, nem hinném, hogy CSAK ez lesz a jó megoldás, de egyelőre bevált. A mai napunk 1 hiszti kivételével zökkenőmentes volt. Sőt. Mondhatni, hogy nagyon jó hangulatban telt el. Mint korábban. Tegnap este hazafelé jövet a tánciskolából megemlítettem Gábornak, hogy a Kincsővel mostantól másképpen kell bánni, mint eddig. Azaz a hisztijeit nem üvöltéssel és zsarolással, ne adj isten fenyegetéssel kell kezelni, HANEM éppen ellenkezőleg, türelemmel és segítséggel és a tiltás elfelejtésével. A mai nap egyetlen hisztije is egy véletlenül kiejtett "nem" szócska miatt robbant ki. :D A lényeg, hogy mindent szabad, persze korlátozott keretek között, tehát a késsel továbbra sem szabad játszani és NEM vághatja le magának a körmét sem (ebből volt ma a hiszti). Nagyon oda kellett figyelnem, mit mondok, és többször kellett nagy levegőt vennem, kilélegeznem, mielőtt megszólaltam, de megérte. Ugyan ma már porszívóztunk együtt zsemlemorzsát is, mert azt olyan jó volt Kincsőkénknek a tálból egy üres tejfölöspohár segítségével a kulacsba áttölteni... El lehet képzelni mi volt már ekkor a széken, amin állt, hogy felérje kényelmesen a konyhapultot, meg a földön is, de a porszívó akkor került elő, amikor kiejtette a kezéből a kulacsot... Ha jól emlékszem, ennél a pontnál is vettem egy nagy levegőt. :) DE nem volt belőle balhé, hiszti, hanem szépen, közösen felporszívóztunk.

Tehát a lényeg, hogy nagyobb életteret kaptak, nem tiltom el a legtöbb dologtól Őket, hanem inkább segítek, ha nem megy. Szerencsére el is fogadja a segítséget. Zsófival nincs még ilyen probléma, de azért igyekszem bevonni Őt is, nehogy Ő meg figyelemhiányban szenvedjen pár nap múlva.

Gábornak volt egy jó kis trükkje, amit én is alkalmaztam a mai hisztinél, hogy látványosan, azaz felhívva a figyelmét, fordítottam hátat a mi kis hisztipalántánknak, és mentem át egy másik szobába. Sikeres is volt. Csendben maradt, és jött utánam. Mire beért, addigra elmúlt a hiszi is. :)

Erre jutottam. Ezeken kívül van még a figyelemelterelés is a tarsolyban, még nem sikerült bevetni. Remélem, a délután is hasonlóan jól fog telni, mint a délelőttünk! :)

2 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nahat ez a hisztis KIncso, de jo taktikaitok vannak, es lehet jobb ez igy ahogy irtad.puszika

Orsi írta...

Igen, én is erre jutottam, amire te: nem tiltani, nem kiabálni, hanem nyuuuuuuuuuuuuuuugi! :)) Nem vagyok egy türelmes alkat, elég hamar elszakad nálam a cérna, úgyhogy nem könnyű ez nekem, de megéri. :) Nálunk a hátat fordítás sajnos nem működik, vagy csak nagyon ritkán, de örülök, hogy nektek bevált! További sok sikert, és kitartás!