A bűvös tízes

Sose dicsekedtem a Lányok étvágyával és testsúlyával, talán mert sosem volt kielégítő. :D Ettől függetlenül nekem mindig tetszettek és ma is tetszenek a kis vékonyka lábaik, karjaik, az ici-pici pocakjuk, aminek a "kidudorodását" csak nagyítóval lehet meglátni. :P

Akik ismernek, tudják, hogy nem vezetek. Van jogsim, de csak dísznek van. Talán szégyellnem kellene, de hogy őszinte legyek, mindig megvoltam autó nélkül, és a Lányok mellett sem hiányzott. Persze, ha gyalogosan kellett volna minden bevásárlást elintéznem, akkor nyilván másképpen látnám a dolgot, de valahogy mindig volt egy partner ezeknél az autót nélkülözhetetlen útakon. Legtöbbször Gábor, ezt mondanom sem kell.

Amikor elkezdtem nézegetni a Lányoknak a foglalkozásokat, akkor is azt tartottam szem előtt, hogy villamossal és busszal mennyi idő alatt érek oda, illetve mennyire sokat kell átszállni. Szerencsére csak egyszer kell, viszont a villamos és a busz között van egy, a Lányok számára, picit hosszabb gyalogút. De kibírják, nem problémáznak miatta sosem. Alapvetően szeretnek tömegközlekedéssel járni, de ma alig várták, hogy autóba ülhessenek (Anyuék elvitték Őket), mert már hetek óta nem autóztak. Szerintem legalábbis van már két hete.

Szóval, amikor elkezdtünk járni a foglalkozásokra, meg előtte is, nekem bevált módszerem volt, hogy úgy szálltam fel a villamosra, hogy mind a két Lány a karomban volt. Így is ültem le Velük, mert így könnyebb volt leszállni. Persze ekkor még nem kellett pulcsi, kabát, sál, sapka... Merthogy ahogy felkerültek a vastag ruhadarabok, azt kezdtem el érezni, hogy vagy én lettem gyengébb, vagy Ők lettek súlyosabbak, vagy a ruha vastagsága miatt nem bírom megtartani Őket úgy, mint korábban. Pár napig azért még kínlódtam, aztán feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy nehezebbek is és a kabátok csúszása miatt a megtartásuk sem olyan biztonságos. Egyik nap aztán fürdés előtt kikészítettem a mérleget, hogy majd másnap reggel megmérem Őket, de végül Gábor a fürdés után ráállította a Lánykákat a mérlegre ÉÉÉÉÉÉSSS végre mind a ketten elérték a 10 kg-ot!!!!! :)) Ugye a szigorú számok szerint már egy éves korukban ennyit kellett volna nyomniuk, de valahogy még két évesen sem érték el ezt a súlyt. Most viszont igen. :) ÉÉÉS ami még dicsekedni való, hogy nagyon szépen esznek mostanában. Igaz, nagyon halkan, de be kell vallanom, hogy elég érdekes evési szokásaik vannak mostanában. Persze csak azért, mert ÉN hagyom. :S Tehát, az úgy van, hogy nekiállnak az ebédnek, de még ebéd előtt elkezdik emlegetni azt a bizonyos CS-vitamint... Én meg ugye mindig mondom, hogy CSAK akkor kaphatnak csokit, HA megették az ebédet. Eddig teljesen normális minden. CSAKHOGY a Lánykáink ezt úgy értelmezik, hogy esznek pár falatot az ebédből, és akkor Ők már meg is érdemlik a csokit... Első alkalommal annyira nem érdekelt már, hogy mit esznek, csak egyenek valamit, hogy adtam nekik csokit. Nem sokat, de adtam nekik. Ettől megjött az étvágyuk és megették utána szinte az egész ebédjüket. Hááát, be kell valljam, hogy azóta nem ódzkodok attól, hogy evés közben csokit kapjanak, mert így legalább valóban megeszik, ha több részletben is, és kissé megkeverve a sorrendet, de megeszik az ebédjük 95%-át. Tudom, hogy ez így nem jó, és változtatni is fogok ezen, de még nem. Majd, ha kicsit több erőm lesz hozzá. Vagy az sosem lesz? Lehet. DE tudom, hogy ez nem fog így maradni, ez csak egy pillanatnyi állapot. :) Remélem... :P

Na, de most az volt a lényeg, hogy a súlyuk elérte a 10 kg-ot, egyik sem lépi túl 10 grammal sem, így továbbra is teljesen egyformán gyarapodnak. És már nem szállok fel úgy a villamosra, vagy a buszra, mint korábban, hanem csak az egyik gyerek van a karomban, a másik pedig "nagylányosan" fellép velem együtt a járműre. Bizony. Idáig jutottunk. Következő már az lesz, amikor mind a ketten maguk szállnak fel, aztán már a kezemet sem fogják majd, tovább már nem is merem gondolni... Most még élvezem, hogy azon kapnak össze, kit vegyek fel. :D