2011/05/18

Látogatóban

Húúú, nem is tudom, mióta beszéljük Andival, hogy most már tényleg össze kell hoznunk egy találkozót, mire végre sikerült. Andinak szintén ikrei vannak. Vele még pocakos korunkban ismerkedtünk össze, a védőnő által szervezett ikerklubban. Egyből szimpatikus lett, így külön örültem, amikor véletlenül összetalálkoztunk a közértben, hogy lám, még ez is közös bennünk. Az ő gyermekei, Villő és Milán, két hónappal idősebbek a mi Lányainknál. Pont ma egy hete, amikor éppen kikísértem a Klári Mamát, találkoztunk megint. Már bent ült az autóban, amikor észrevett és kb. 3 mondatban megbeszéltük, hogy akkor aznap délután át is megyünk hozzájuk. Meg is ejtettük a látogatást, ami nagyon jól sikerült. Nekem ezek a látogatások mindig tanulságosak, és várom, hogy viszonozhassuk őket. És hogy miért tanulságosak? Azért, mert látom, hogy a gyerekek mennyire féltik (szépen fogalmazva) a játékaikat az idegen gyerekektől. Nálunk nagyon nem volt még azóta gyerek, mióta a Lányok ilyen "nagyok", de a legutolsó kis Látogatónk esetében nem voltak irigyek. Érdekes volt látni a változást a gyerekeken. Eleinte nem nagyon érdekelte őket a két új Lány megjelenése, sőt! Aztán eltörött a mécse, és először Milán borult ki azon, hogy osztoznia kellett a játékokon, még akkor is, ha neki esze ágában sem volt játszani az adott játékkal. Folyton lecsapta magát a földre, szerencsére a fűbe, nem a kőre, és úgy üvöltött. A hangereje meg sem közelítette a mi Lányainkét... :) Édes volt, ahogy szipogott. Ezt többször eljátszotta. Végül Villő is kiborult. Aztán bementünk a házba, ahol volt egy csúszda. Na, innentől kezdve esély sem volt arra, hogy újra kimenjünk a kertbe játszani. De végülis bent is nagyon jól elvoltak a gyerekek, és itt nem volt vita sem.

Nagy sokára eszembe jutott, hogy van nálam fényképezőgép, így kattintottam pár képet. A gép teljesen lekötötte Milánt, nem győzött fotózni, és nézni, hogy mit csinált. Nagyon édes volt. :)






Reméljük, hogy hamarosan mi is viszonozni tudjuk a kedves vendéglátást, ahol Lányaink valóban jól érezték magukat. :)

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon cukik a fiuk,es de jo hogy elmentetek hozzajuk,remelem hamarosan ujra taliztok mar nalatok is.Biztosan a csajok is olyanok lesznek majd a jatekokkal kapcsolatba.Edesek nagyon.De a lenyeg hogy jol ereztek magukat.puszika