2010/07/10

Képek - állnak a Lányok

Végül tegnap Kincső egész nap nem volt hajlandó felállni, ma viszont többször is, szerencsére, így már az első ágybeli felállását sikerült megörökítenem. :) Zsófink első talpra állása óta egyfolytában feláll, nagyon ügyes, akárcsak Kincső. Már nem remeg (nagyon) a lábuk, szépen, stabilan állnak, kezünkbe kapaszkodva lépegetnek, ráadásul hajlított térddel! Gyönyörűen esznek, isznak. Persze még nem egyedül, kivéve a reggeli kiflit, kenyeret, sajtot, amit viszont nagyon ügyesen fogyasztanak el. Zsófi már rájött arra, hogyan kell a sajtkockákat betennie a szájába, hogy bent is maradjon. Kincső egyelőre etetteti magát. :)

És akkor a képek:

Zsófi

Zsófi

Kincső

Kincső

4 megjegyzés:

cskata írta...

Gratulálok!!!!!!!!!!! :)

Ági írta...

Nagyon cukik és megnyugodva látom, hogy a matrac eléggé lent van, így nem fordulhat elő, hogy kiessenek. Mostantól azt hiszem még jobban résen kell lenned. Fantasztikusan jó kis időszak ez! Persze, tudom, hogy mindegyik az, de ez, hogy felálltak, hogy lassan elindulnak..hú, most felpörögtek az események.

Puszi
Ági és a csajok (akik persze megint itt visítoztak, hogy milyen édesek a lányaid)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon edesek a csajok folallva es azok a kis husis combikak hat gyonyoruek,ok is olyan jo kis husis babak.Tunderiek csak csodalni tudom oket annyira aranyosak es edesek.Ugyesek nagyon hogy mar egyedul is eszik a ZSofi ,majd KIncso is utol eri a tesojat csak o jobban szereti ha meg kenyeztetik biztos.puszika

sedith írta...

Gratulálok mindkét ügyeskének!:) Olyan szépek, tényleg, én is mindig gyönyörködöm bennük.:)
Puszi mindannyiótoknak!:)