2010/07/16

Fogmosás

Családunkban mindig nagyon fontos volt a fogaink ápolása, ami meg is hozta az eredményt: Húgomnak 28 évesen nincs egyetlen rossz foga sem, nekem pedig még 21 éves koromban tömték be két fogamat, se előtte, se utána semmi baj nem volt velük. Gáborom fogai sem rosszak, de a Nővéré ugyanolyan ép és egészséges, mint a Húgomé, azaz Neki sincs egy tömött foga sem. Mi, a Húgommal Zymafluor-t szedtünk egészen kicsi korunk óta, főleg a Csilla, akinek már fél évesen adtak Anyuék. A középiskolában ketten voltunk egy fiúval "ép-fogúak", a többieknek mind volt egy vagy több lyukas foga. Mint kiderült, ez az osztálytársam is gyerekkora óta szedi a Zymafluor-t. Azóta még inkább megnőtt a hitem a "kisorvosságban", ahogy családon belül hívjuk. Kis megszakítással mind a mai napig szedjük Hugicámmal, és hiszem, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a várandósság sem tett kárt a fogaimban.

Lényeg a lényeg, hogy a mi Lányaink is szedik fél éves koruk óta, a nekik való 0,25 mg-os adag nálunk is kapható, míg a felnőtteknek valót csak Németországból tudjuk beszerezni.

Múlt héten ismét csomagot hozott a postás, Tücsitől, ki mástól, a kedves, távoli, ritkán látott, és nagyon hiányzó Nagynénitől. Természetesen a Lányok is kaptak meglepit, Kincső a névnapjára is, de azt még nem bontottuk ki, majd a jeles napon, viszont volt még valami a kis zacsiban, amit muszáj volt vasárnap, családi körben felavatni: két fogkefe és egy fogkrém a Kislányoknak. :) A Lányok oda voltak az újdonságtól, nem győzték nagyra tátani a szájukat. :) Nos, ez azóta is így van, azzal a különbséggel, hogy úgy hiszik, azóta elsajátították a fogmosás technikáját, úh. szeretnék egyedül mosni fogacskájukat. Ez nem mindig olyan vidám, mint az első fogmosás volt, de rájuk hagyom a dolgot, nehogy elmenjen a kedvük az egésztől. Az a menetrend - elvileg -, hogy először én megmosom a fogukat, majd odaadom a kezükbe a fogkeféjüket, hogy Ők is ismerkedjenek vele, majd én is fogat mosok, addig ugye rághatják a keféjüket, végül elkérem tőlük, kimosom a fogkrémet a fogkefékből, elrakom, kapnak pár korty vizet és végül megtörlöm a kis szájukat. Ja, és mindez reggeli után történik. :)

Zsófi volt az első, 
akkor még nem tudtam, kell e az előke, vagy sem, 
biztonsági okokból feltettem rájuk. 
Azóta nem használjuk - fogmosásnál.

Kincsőkénk, ahogy gyönyörű nagyra tátja a száját. :)

És a vége, a közös fogmosás. :)

Tudom másnak is ajánlani a Zymafluort, amit mi este adunk a Lányoknak, utolsó evés után, nagyobb gyerekeknél és felnőtteknél az esti fogmosás után ajánlott, amikor már nem eszünk semmit reggelig. Össze kell rágni, semmi íze nincs, de így fejti ki a leginkább a hatását a fogacskákra. Én minden családnak ajánlottam, akiknél "dolgoztam", senki nem kért belőle, ha jól tudom, pedig tényleg jó a fogaknak, de mindenkinek a saját döntése, mit ad ill. mit nem ad a gyerekének. Mi adjuk, mert tudom, hogy csak jót teszünk Velük. :)

6 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Edesek ezek a fogmosos lanyos kepek,hu nagyon jo lehet ez a valami csodaszer a fogaknak.Szerintem is erdemes kiprobalni ha nalatok bevalt e sha te adod a gyerekekenek akkor biztos nincs amitol felni.Jaj olyan kis cukik a lanyok ahogy fogat mosol nekik es ahogy ok is a sajatjukat.puszoka

Ági írta...

Nahát, már itt tartotok!

Hogy mitől függ, hogy valakinek jók a fogai vagy sem, nem tudom. Zoltán is 36 éves és egyetlen lyukas vagy tömött foga sincsen. Nekem is csak az ikrek születése után lett problémám. Nem szedtünk semmit.

Az oviban is megkérdezik minden év elején, hogy akarunk e valami fluorid tablettát adni a gyereknek, szinte minden szülő elutasította.

Ajánlottad nekünk is a ti bogyótokat? Nem emlékszem. Vagy csak nem hallottam meg, mert annyira nem vagyok híve a plusz vitaminoknak.
A helyes fogmosás viszont nagyon fontos és rád vall, hogy ilyen korán elkezded megszerettetni velük.

Szia
Ági

Natimi írta...

Na nem hiszem el!Egyik képen álló kislányokat látok,majd a másikon önállóan fogat mosó kis hölgyeket:o

El vagyok ájulva tőletek lányok:)))Nagyon ügyesek vagytok!Mi is mossuk fogainkat.Istvánkám igaz még ezt is ételnek nézi és enné a drágám:))

Szépek vagytok!!

Puszillak,
Timi

Noémi írta...

nagyon édesak vagytok ahogy hárman fogat mostok.

Szitya írta...

Szia Vivi!
Én emlékszem, hogy ajánlottad. Saját tapasztalatom miatt nem merem adni az enyéimnek, habár most megint megingattál. Én ugyanis zománchibás fogakkal rendelkezem, és nekem szednem KELLETT ezt a tablettát gyerekkoromban. Egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy attól vannak migrénszerű fejfájásaim. De ez lehet, hogy alkati dolog. És mivel Zita és Emma fogai is sárgák kicsit, bár teljesen egészségesek, lehet, hogy nem is rossz ötlet!!! Puszi nektek!!!
Szilvi

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gyertek mar nagyon hianyolunk titeket.puszika