2009/10/31

Anya álma valóra válik

2009 február 4. 20 óra körül jár az idő. Több, mint egy hete késik a menzeszem, ezért hazafelé jövet vettem egy terhes-tesztet. Alig vártam, hogy hazaérjek, azt hiszem, Gábor is, mikor megtudta, mit rejt a táskám. Itthon egyből mentem a fürdőbe, pohárral a kezemben, majd siettem ki, teszt bele a pohárba és vártuk, mi fog történni. Sokáig nem kellett várnunk, szinte egyből megjelent a két piros csík a teszten, amiből kiderült: gyermeket várunk. Természetesen nem tudtuk magunkban tartani az örömhírt, ezért rohantunk le a Jutkához és az Árpihoz, akik szintén örültek a hírnek. Aztán ki Fótra. Útközben felhívtuk Tücsit is, nehogy kimaradjon. A fóti (leendő) nagyszülők is kitörő örömmel fogadták a nagy hírt, hiszen évek óta vártak már az unokára. Hozzáteszem, nagyon örültek, hogy megvártam a megfelelő férfit, aki érdemes a leendő gyermekeim apjának lenni. Csilla is überglücklich volt. :) Azt megjegyzem, miután Gábor felhívta rá a figyelmem, hogy Apuék másra számíthattak, mert a hír bejelentése után Apu előhúzott egy lapot, amin ez állt: "Vigyed Fiam! :)" Tehát ők lánykérésre számítottak. De, azt hiszem, így nagyobb öröm érte őket. :)

Valamiért csak hétfőn, 9-én mentünk el nőgyógyászhoz. Hosszú várakozás után bekerültünk a dokihoz, aki felültetett a vizsgáló székébe, és akkor ott megláttuk, amire én mindig vágytam: két kis fekete folt volt látható a monitoron. Elsőre fel sem fogtam, mit látok, csak az addig lomha doki is felkapta a fejét:

doki: Látja?
én: Kettő.
doki: Igen, kettő.

Szép, lassan leesett. Ez azt jelenti, hogy KÉT gyerek van bennem! Kettő. El sem akartam hinni. Gáborra meredtem, láttam, ő sem hisz a szemének, és azt hiszem, hirtelen nem is tudtuk, hogyan reagáljunk. Csak azt tudtuk: nagyon boldogok vagyunk. Mivel még nem lehetett a szívhangokat hallani, ezért volt egy számomra stresszes hét, de aztán, amikor meghallottuk a két kis szívhangok zakatolását, hatalmas kő esett le a szívemről, megkönnyebbültünk, és elmondhatatlanul boldogok voltunk. :)

Természetesen innentől kezdve is mindig volt miért izgulnom, ezt nem részletezném, mert minden nagyon jól ment, a vizsgálatok minden egyes alkalommal pozitív eredményt mutattak, tehát a normális aggodalmon kívül másra nem volt okom, szerencsére. A lényeg, hogy a várandósságom bennem csak és kizárólag szép emlék marad. Végig imádtam a testem, lestem, mikor milyen változáson megyek keresztül, imádtam, amikor már mocorogtatok bennem, néha ugyan kellemetlen volt, de semmivel nem cseréltem volna el ezt az érzést, ezt az állapotot.

Fogjátok ezt még hallani Lánykáim, de ide is lejegyzem: 17 éves korom óta ikreket szerettem volna. Lányokat, ráadásul. 2004-ben születettek meg azok az ikrek, Rita és Kristóf, akikre először vigyáztam. Még nem születtek meg, amikor hozzájuk kerültem, a nővérükhöz, Pankához, babysitternek. Nagyon szerettem őket, teljesen a szívemhez nőttek, még ma is tartjuk a kapcsolatot. Remélem, még sokáig így lesz! Náluk 3 évig szitterkedtem, aztán vezetett a jó sorsom még további két ikerpárhoz, ezért aztán én azt hittem, hogy ezzel a sok szép évvel vagyok kárpótolva, amiért nekem majd be kell érnem egy vagy kétszer egy gyerekkel. Sose reménykedtem abban, hogy ekkora szerencsém legyen, ezért tudtam alig hinni a szememnek, hogy teljesül az álmom és hosszú ikres-szitterkedés után végre a saját ikreimet, tündéri Kislányaimat tologathatom büszkén az utcán. Végre nem csak hümmögök, mikor megállítanak az utcán és dicsérik a babákat, nem kell magyarázkodnom, hogy igazából én csak vigyázok rájuk, de átadom anyukának a jókívánságokat... stb.

Köszönöm Lányaim, hogy vagytok nekem, nekünk, nélkületek nem teljesülhetett volna az álmom! Tudom, azért Apátok is kellett ehhez... :)

Nincsenek megjegyzések: