2014/01/16

Valóra vált rémálom

Egyik legnemkívántabb rémálmom vált valóra január 5-én, vasárnap.

Lányokat Anyu elvitte Fótra, még pénteken délután, mert mi a Gáborral és a Tibivel "kiruccantunk" Stuttgartba, Mini ügyben szombaton.

Mindig szinte rohanunk vasárnap ki hozzájuk, mert hiába jó egy kis szabad idő, gyerekek nélkül, azért 2 éjszaka után már hiányoznak. :) Viszont mivel most elég későn értünk haza, ezért úgy voltunk vele, hogy jól kialusszuk magunkat és majd csak ebéd után megyünk értük. Én nem is nagyon törtem magam a felkeléssel, sőt még a telefonokat is némára tettem, nehogy csörögjön nekem, megzavarva édes pihenésemet. Háát, csöröghetett is... :( Gábor, aki sokat vezetett, nem győzte magába önteni az út során az energia italokat, ennek köszönhetően, ő nem tudott sokáig aludni, így engem ágyban hagyva kijött tévézni. Miután engem nem értek el Anyuék, hívták a Gábort. A beszélgetés zörejére én is kidugtam a fejem a szobából és megrémülve hallottam, hogy a Kincső szombat reggel óta egyfolytában hány. Egyből összeszedtük magunkat és elindultunk, hogy egy mindannyiunknak jó helyen találkozzunk, átvegyük a gyerekeket és menjünk a János kórházba. Valahol éreztem, hogy ez nem csak amolyan orvosi látogatás lesz, ahol megvizsgálják szegénykémet, adnak neki valami orvosságot, és viszontlátásra, hiszen Anyu mondta, hogy a folyadék sem maradt benn a gyerekeben. Ezért már itthon bedobáltam egy táskába pár cuccot, felkészülve egy kórházban eltöltendő éjszakára. A János kórházba nagyon kedves és alapos doktornő megvizsgálta a mi Kincsőnket, aki annyira gyenge volt, hogy lényegében állni sem volt ereje. Megállapította, hogy bizony közepesen ki van már száradva a gyerek, és mivel hasmenése is volt, még ha nem is sok, az lesz a legjobb, ha átmegyünk a László kórházba, mert ott kezelik a fertőző beteg gyerekeket. Vágtattunk át a Lászlóba. A betegfelvételnél megkaptuk, illetve nem mi, csak nekünk mondta a nő, hogy minek küldtek ide minket, most majd még elkapja a hasmenésest vírust is a gyereke, csak azért kellett idejönnünk, mert a Jánosban nem akarnak dolgozni. Tök jó volt ezt hallgatni... :O :( Végül innen is kiszabadultunk és mentünk fel, hogy megvizsgálják ismét a gyereket.

Elég sokat kellett várni, mire végre sorra kerültünk. Ugyanazt csinálta a doktornő, mint az előző. Sokat nem beszélt, lényegében mire észbe kaptunk, Kincsőben már benne volt az infúzió (mondjuk úgy sikított már a tűszúrás előtt, hogy szerintem két háztömbbel arrébb is lehetett hallani a hangját) és mehettünk elfoglalni az ideiglenes szállásunkat. 2-3 napot jósoltak, hogy addig kell maradnunk.




Kaptam egy lapot, amit vezetnem kellett, hogy mikor mit csinált a gyerek (evett, ivott, hányt, széklete volt, pisilt). Sajnos elvették tőlem az utolsó előtti éjszaka leple alatt, így már nem tudtam lefotózni, pedig érdemes lett volna.

Mivel ágyat nem kaptam, ezért Gábor elment, hogy hozzon nekem plédeket, amin elalhatok. Olyan rossz volt a Zsófitól megválni, olyan édes volt. De a Kincső felől megnyugodtam, hogy végre jó kezekben van, már nem történhet baj. :)



Másnap délután csak a Gábor jött be hozzánk, hozott nekem ágyat, ne kelljen a földön aludnom, bár nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. De aztán az is lehet, hogy a fáradtságtól mindegy volt, hogy hol alszom. :) Szóval, Gáborom mondta, hogy a Zsófi is elkezdett hányni. Mondom, szuper. Nem is maradt sokáig, ment haza a Lányzóhoz. Közben megkérdeztem a nővérkét, hogy ha úgy adódik, a Zsófi jöhet e egyből ide? Biztosított, hogy persze, max betolnak még egy ágyat. Mert még előző este jött egy másik kislány hozzánk, így ketten voltunk már a szobában. Illetve négyen, az anyukával együtt, aki 16 hetes terhes éppen, és ő is a földön kellett, hogy aludjon, mert még ez sem hatotta meg a kórházi dolgozókat.



Szóval, vártunk még egy kicsit, majd amikor világossá vált, hogy Zsófi sem fogja abbahagyni a hányást, jobbnak láttuk nem megvárni, hogy ő is olyan állapotba kerüljön, mint a Kincső, így hát Gábor behozta Őt is. Ő is megkapta a maga infúzióját. Szegény, már tudta előre, hogy ez lesz vele, mégis olyan kis hős volt, alig volt egy kis hangja.




Ez az éjszakánk volt a legizgalmasabb, mert Kincsőt (az infúziós állvánnyal együtt) egyfolytában cipeltem a wc-re hasmenéssel (manővereztem a másik anyuka ágya és az én ágyam között), majd amikor éppen leraktam az ágyába, a Zsófi elé tartottam a hányós tálat. Úgyhogy 3 részletben aludtam összesen 3 órát aznap éjjel. De sokszor még be sem takartam a Kincsőt, már mondta, hogy megint jön a hamars... Szóval, remek volt.

Közben nem tudták 100%-ra megmondani, hogy mi a bajuk a Lányoknak, annak ellenére, hogy biztosak voltak benne, hogy rota vírus, de mivel elfogyott a rota-tesztje a kórháznak, nem tudták ezt végülis alátámasztani.

Egyfolytában kapták az infúziót, éjjel-nappal, majd eljött az ideje, hogy a Kincsőről lekössék, megnézve, hogy hogy reagál a szervezete. Nem volt rossz, de éjszakára visszakapta az infúziót, de aztán ki kellett szedni belőle a branül-t. Kincső többször le akarta tépni magáról a branül-t, még jó, hogy mindig résen voltam. Zsófi csak 1x próbálkozott ilyesmivel, egy kis hisztiroham kíséretében.







Aztán úgy 3 nap elteltével kezdett visszatérni beléjük az élet, jó volt hallani a hangjukat, a nevetésüket, a civakodásukat. :) Zsófi étvágya hamarabb jött meg, mint a Kincsőé, nagyjából egyszerre épültek fel, talán a Kincső késői ill. a Zsófi korai kezelése végett. Pénteken már nagyon szépen ettek, öröm volt nézni. Titokban abban reménykedtem, hogy pénteken hazamehetünk, de úgy voltam vele, hogy akkor menjünk haza, amikor már jól vannak, nem sürgettem az időt. Addig pedig sokat társasjátékoztunk, barchobáztunk, pantomimoztunk, rajzoltunk, színeztünk és persze sok sok mesét olvastam Nekik, amíg volt elég nyál a számban hozzá. :D Amíg bent volt a 3. kislány is a kórteremben, leterítettem két plédet a felszerelésemből, az volt az ún. játszó sarok. A nővérke kicsit ki is akadt, mert a Zsófit is leraktam infúzióstul együtt, és azt nem lett volna szabad (nem tudtam), de aztán azt mondta: ezt én nem is láttam... :) Szóval, tényleg nagyon jó fej volt mindenki. Csak dícsérni tudom az összes ott dolgozót.







A szomszéd kislány csütörtökön hazament, így miénk volt a szoba. Először pénteken (délutáni alvás helyett) mentünk ki az udvarra sétálni, ahol a Zsófi persze hisztériázott egyet, mondjuk megértem, mert nem tudta kidugni a kezét a kabátból, mert neki bennt volt még a branül, és addig hergelte magát, amíg hányt egy jóízűt. Mondhatom, nagyon boldog voltam, mert ha ezt tovább folytatja, akkor ez azt jelenté, hogy nem mehetünk még haza. Tiszta ideg lettem ettől. Kicsit kezdtem ekkor már kiborulni, ráadásul újra hőemelkedése is lett. DE a nővérke megnyugtatott, hogy emiatt nem fogja újra rákötni az infúziót, ne idegeskedjek! :) Aznap korán fektettük le őket, mert ugye elmaradt a délutáni alvás, ráadásul séta is volt. Én is nagyon vágytam az alvásra, de 11-ig mindig jövés-menés volt, úh. esély sem volt rá, hogy korán elalhassak. Az éjszakás nővér szólt, hogy ha valamikor felébredne a Zsófi, szóljak neki, mert ki kell venni belőle a branül-t, mert már 4 napos. Mondom, tuti nem fog felébredni reggelig, úh. inkább most felkeltem, vegye ki bátran. Zsófikám szinte végigaludta az egész folyamatot. Ez persze átvitt értelemben mondom, mert magánál volt, végigasszisztálta, de mivel ő a Zsófi, hát szó szerint egy szava sem volt. Picit nyöszörgött, mert húzta a szőrét a ragasztó, de ezen kívül semmi. Kincső meg se rezzent rá. HŐS egy lány! :)



Ígéretet kaptunk a szombati hazamenetelre, úh. Gábor már korán megjelent. DE Murphy-törvénye, hogy naná, hogy ezen a napon volt fél 11 felé a vizsgálat, amit máskor 8-9 között ejtettek meg... De nem érdekelt, TUDTAM, hogy mehetünk haza, ezért bármeddig vártam volna - persze jobb lett volna normális időben hazamenni, nem ebédidő után hazaérni.

Lányaink étvágya úgy beindult, látni, hogy pár napig csak az infúzió táplálta őket, és szeretnék bepótolni az evést. Azóta is gyönyörűen esznek, 2-3x annyit, mint korábban. Mondhatom, most végre megesznek egy adag kaját. :)

Ja, a lényeg, a Zsófi szerint legalábbis, hogy kaptak ajándékot. Úgymond vígasz ajándékot, a hősiességükért, azért, hogy meggyógyultak, hogy lényegében nagyon jól viselték a kórházi-létet. Elmentünk még szombaton délután a Regio-ba, fél órával zárás előtt, mert hát az ígéret szép szó... És másnap nem ért volna ám rá... :D Választhattak maguknak egy játékot. Több játék mellett is döntöttek folyamatosan, míg végül eltántoríthatatlanul választottak maguknak egy-egy nem mindennapi kutyát. Ugyan még nem tudják, hogy mitől is olyan furcsák ezek a kutyák, de számukra a lényeg az volt, hogy nagyon szép és puha a szőrük, szép a szemük és cuki a nyakláncuk. :)



Zsófi és Dracula... :)



Kincső és Frankeinstein... :)

Remélem, legközelebb akkor kerülnek kórházba, amikor szülni mennek!!! :)

1 megjegyzés:

izabellaszabinajulia írta...

sziasztok
Hat ez nem volt semmi meg olvasni is nem hogy atelni,de jo kezekbe voltak,es jobb volt par nap korhaz mint otthon egesz nap es egesz ejjel idegeskedjetek hogy vajon mi kovetkezik.Orulok hogy jol vannak a lanyok es hat vegulis megerdemeltek a kutyusokat.Hat remelem tenyleg csak akkor mennek megegyszer a korhazba ha szulni mennek.puszi