2011/01/21

Még, hogy nem fejlődik! :)

A múltkori, zsörtölődős bejegyzésben említettem, hogy Kincső egyre több szót igyekszik utánunk mondani (persze a "nem" megy a legjobban...), míg Zsófiánk inkább csak csendes szemlélő. Tegnap aztán babáztunk másodszülöttemmel, ez igen ritkaság, mert inkább az autók vonzzák Őket. Szóval, babáztunk, és nem győztem elégszer hajtogatni a "baba" szót, mire kértem Őt is, hogy mondja utánam a játék nevét. És láss csodát, elsőre kimondta gyönyörűen!!! Olyan édes volt, én pedig büszke. :) Szerintem Ő is büszke volt magára, nagyon elégedett tud lenni, ha valamit véleménye szerint jól csinál, vagy mond. Ilyenkor meg is tapsolja magát. :) Aztán, amikor megunta a babázást, hiszen már ki is tudta mondani a nevét, átmentünk a könyvekhez. Nézegettük egyiket a másik után, majd megtanultuk azt is, hogyan zümmög a méhecske, és persze hozzá azt is, hogy hogyan repül (vagy legalábbis nagyjából), majd, hogy a végén "lecsap" csípni. :) Végülis ez is hozzátartozik, még ha nem is feltétlenül. Na, meg nem úgy csináltuk, hogy megmartuk egymást, hanem csak hozzáértünk a másik lábához, karjához, stb. Aztán már a Kincsőt is elkapta a "méhecske". :)

Tegnapelőtt szintén nézegettük a mesekönyveket, illetve a képeskönyveket és ráleltünk a bagolyra, akit eddig nem ismertünk. Így megtanultunk huhogni. :) Apának is be lett mutatva a produkció. :)



Úgyhogy Zsófiánk sokat fejlődött az elmúlt két napban. :) Ja, és egyre türelmesebben játszik a kirakóssal, amit múltkor említettem. Neki nem igazán volt türelme ezekhez a játékokhoz. Inkább a Kincső volt olyan, hogy képes volt ülni hosszú perceken keresztül, míg egymásba tette az összeillő dolgokat, vagy a karika-tornyot rakta fel, vagy akár az említett kirakóval próbálkozott. Neki ezek jobban is mennek, látni, hogy nem most kezdte. :)

4 megjegyzés:

daniel írta...

Hát de Vivien, a képekböl hogyan hallhatjuk a beszédet?! Videók nem készülnek? :D

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon de nagyon ugyesek ezek a csajok.Tunderi Zsofi es Kincso is.Zsofi nagyon sokat felodott akkor,cuki nagyon.Hat ezek a huhogasok meg ilyenek nalunk meg nem mennek.A kirakozas is kalasz.Edesek a kepek.puszika

Vivien írta...

Igazad van, Dani, de tudod milyen a Zsófi, ŐŐŐŐ nem hajlandó produkálni magát, csak akkor mondja, amikor ŐŐŐŐŐ akarja! :) De majd igyekszem felvenni, vagy skype-olhatunk is egyszer már... :) Puszilunk. És nagyon szeretünk, tudod! :)

Vivien írta...

Iza, nálunk is csak azért mennek, mert leülök Velük, hagyom a házimunkát, megvár úgyis, és CSAK Velük foglalkozom. :) Szerencsére, nagyon szeretik a könyveket, így nem nehéz leülni Velük nézegetni ezeket. :) Puszilunk. :)