Ludwigsstadt-i összefoglaló

Csoportkép.

 
Még kint voltunk, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést... Akkor ezt írtam: Még itt vagyunk, még élvezkedünk, ki ki mivel. Jutka azt élvezi, hogy mind mind a két Gyereke vele van és mind a hat Unokája. Gáborom gondolom azt élvezi, hogy a Nővérével lehet és az unokaöccseivel. Én legfőképp azt élvezem, hogy nem kell főznöm. Na, nem mintha nehezemre esne, mégis jólesik, hogy nem rajtam múlik, mit és mikor eszünk.

És a Csajok mit élveznek? Hát ezt:

Jonas, aki sokszor már akkor nálunk volt, amikor még szinte ki sem keltünk az ágyból. 

Ő sose unta meg a játékot a Lányokkal.

Tücsi, a négy nagyfiú után alig várja az alkalmat, hogy a Csajszikat babusgathassa. 

A képet Jonas készítette,

rákapott a fotózásra. :)

Néha David is el lett kapva, nem menekülhetett a Lányok elől. :) 

Naná, hogy a Jonas is ott volt, ahol a Lányok. :)

Dani a nyugalmával mindig megszelídíti a Csajszikat.

Kaptak a Lányok bob-ot, amit itt volt is alkalmunk kipróbálni. Az első út során előfordult, hogy elsírták magukat, nem igazán élvezték.

Sajnos, Zsófi ki is esett a bobból, nem tudjuk, hogy azért e, mert rosszul lett bekapcsolva, vagy azért, mert ahogy dőlt a kanyarban, a súlyától kapcsolódott ki a patent. Ez végülis lényegtelen, lényeg, hogy kiborult, felhorzsolódott az álla és vérzett a szája (aránylag sokáig, és a horzsolás is látszódott még másnap is).De aztán megvigasztalódott, és tudta élvezni a szánkózást.

Kincső a Keresztanyja karjaiban.

Zsófi figyelmét próbálom elterelni a balesetről - nem sok sikerrel.

És akkor innen folytatnám.
Tücsiéknél mindig elég nagy a hangzavar, amit végülis betudhatunk a német mentalitásnak. Őszintén szólva, akármennyi német családnál megfordultam, mindenhol elég nagy volt a hangerő. Az alaphangerő. De valahol ez is jó, mert ez is más, ez is eltér az itthoni megszokott élettől.
Tücsiéknél naponta legalább négyszer van étkezés. A felnőttek számára is. Tehát ott olyat, hogy fogyókúrázni, nem lehet. És már meg sem próbáljuk magunkat visszafogni. Majd, ha otthon leszünk. :) Ezt be is szoktuk tartani, bár két éve, amikor szintén karácsonyozni mentünk ki, ismét nagyon jól voltunk tartva, 5 kg plusszal tértem haza, készültem az államvizsgára és hát január közepe táján megfogantak a Lányaink, amit azóta is annak tudok be, hogy kint milyen jól voltam tartva. :) Mert ugye fogyókúra mellett nehéz teherbe esni (na nem mintha az lett volna a tervem, a Csajok döntöttek így). Hazaérve rá sem álltunk a mérlegre, minek idegesítsük magunkat, inkább nekiálltunk visszavenni a napi kalóriamennyiségből, és elkezdtük a táncot is, ezúttal már mint középhaladósok... :D Sőt, hamarosan indul a salsa, majd a zumba is, amikre szintén járni fogunk. És persze nekem van még a hétfői torna is, a bő félórás röplabdával együtt. Ha ez így szépen beindul, akkor március elején rá is merészkedem a mérlegre. :P Egyébként én már most úgy érzem, hogy könnyebb vagyok, már nem feszül egész nap a hasam a sok evéstől. :))

Talán a fényképeken már feltűnt, hogy Ludwigsstadt gyönyörű helyen fekszik. Egyszerűen csodás. Nem csak gyönyörű, hanem csendes is, jó a levegő, séta közben nem is igen találkozunk másokkal, szóval isteni. Megérkezésünkkor 80 cm-es hó fogadott minket, ami végig meg is maradt. Nem nagyon esett ottlétünk alatt a hó, csak aznap éjjel, amikor jöttünk el - mert mikor máskor, de pár 10 km után megszűnt havazni, ónos esőzni, stb., tiszta, száraz úton tudtunk jönni.

Jókat sétáltunk, sajnos nem minden nap. Valahogy vannak napok, amikor a Lányok alvása úgy alakul, hogy egyszerűen nem tudtunk kimenni Velük. Aztán előfordult olyan is, hogy Zsófi aludt, Kincső nem, úh. fogtuk Elsőszülöttünket és elmentünk vele sétálni (ő persze a bobban volt). Nagyon gyorsan elrepül mindig az idő, a napok, az a majd' két hét, amit kint töltünk. Most csak egyszer mentünk el kirándulni, igaz az idő, a hideg is szerepet játszott ebben. A 30 km-re levő Kronach-ba látogattunk el, a Fiúk ide járnak ill. jártak suliba. Dani csinált is egy pár szép képet.

Elutazásunk előtt egy nappal pedig Danit vittük el az egyetemre, ha már volt olyan kedves, drága, aranyos, hogy a kedvünkért később ment vissza. :) Mondanom sem kell talán, hogy az út végig mesés volt!!! Havas erdők között ment az utunk, nem győztem hol jobbra, hol balra nézni. Leírhatatlanul csodás volt. Megismerkedtünk Dani két barátjával is, nem velük lakik egy lakásban, szimpatikus fiatalemberek. :) Jó helyen lakik Gábor legidősebb unokaöccse, az egyetem területén belül egy 4 emeletes házban, a lakást hárman bérlik, természetesen 3 szoba van, plusz a konyha és a fürdőszoba. Nagyon kis helyes, hangulatos. Hatalmas könyvtára van az iskolának, 3 szintes. Én ott lennék egész nap, ha tehetném, az tuti. :)

Majdnem elfelejtettem említést tenni az én csodás sí-tudásomról! Ha-ha-ha. :D Gáborom folyton azzal riogat, meg végülis az egész családja, hogy a Lányaink a lehető leghamarabb sílécre fognak állni. Én ettől nagyon nem vagyok boldog, és ezzel szépen és szolidan fogalmaztam. Valószínűleg, főleg, ha a Csajokat is érdekelni fogja e hozzám nem túl közel álló sport, nem az én akaratom fog érvényesülni. Sok mindenben enyém a határozás, de most úgy érzem, alul fogok maradni, éppen ezért és a folyamatos nyaggatásnak (amit nem csak a Gábortól, de unokaöccseitől is el kellett viselnem) engedve beleegyeztem, hogy a Gerd síleckéket adjon nekem. Arra azért nem vállalkoztam, hogy egyből a hegyre menjünk, síliftezni (meg magamat jól kiröhögtetni), így önkéntes és türelmes tanárom a saját kertjükben készített számomra egy pályát. :) Ottlétünk alatt kétszer mentem ki vele. Hát, nem nőtt a szívemhez a síelés, és még elég sokat kell gyakorolnom ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam a léceken, amik eléggé csúsznak - ki gondolta volna!? :P Egészen addig elég jól ment első alkalommal a gyakorlás, amíg a Dani ki nem jött megörökíteni engem. Abban a pillanatban kétszer is elestem. :) A legjobb mégis az volt, hogy tonna-donna testemet nem bírtam felállítani. Gábor jött segíteni, de mind a ketten annyira röhögtünk, hogy csak nagy nehezen sikerült lábra állítania - majdnem még a Gerdnek is segítenie kellett. :)) Következő alkalommal már sokkal jobban ment, akkor csak a Jonas-t ütöttem el (de csak én estem el). :) Szóval, levonva a következtetést, biztosan nagyon szép és jó és élvezhető sport a síelés, de nem nekem. HA (csupa nagy betűvel) a Lányaimat érdekelni fogja, akkor, de csakis akkor hajlandó vagyok alapszinten megtanulni, de különben nem hiszem, hogy erőltetni fogom. Maradok a szánkónál. Ha azzal esek, fel tudok állni egyedül is. :)

Most ennyi, megyek tornázni. Képekkel adós vagyok.