2011/01/20

Köszönöm

Köszönöm szépen a sok bíztató, kedves szót, amit kaptam a Csajok viselkedése ügyében! Mintha javulna a helyzet. Tegnap "csak" délután volt egy hisztirohamuk (egyszerre!!!), amit jobb, ha nem részletezek, amúgy nyugisan telt a nap. A mai úgyszintén, bár nem volt felhőtlen (az ég sem, de most nem erre céloztam). A mai alvásaik ismét borzalmasak, de nem sírnak, úh. nem is hozom ki őket, legalább pihennek addig is, míg fekszenek.

Ahogy Szilvinek is írtam (facebookon), kicsit erőt ad, hogy más gyerekeknek is vannak nehéz napjaik és a szüleiknek, főleg az otthon velük lévő Anyukájuknak. És ezt nem önzésből és kárörömből, meg kitudja még milyen rossz szándékból írom, hanem inkább reménykedem, hogy, mivel nagyjából egykorúak a gyerekek, ezért a korosztály egyik rossz velejárójának tudható be, illetve annak, hogy csak van valami a levegőben, ami őket "izgatja". Még abban is reménykedem, hogy hamarosan elmegy az összes rossz napját megélő Gyermekről ez a nyűgös, hisztis időszak! :) Mindenkinek sok kitartást kívánok, és bízom benne, hogy mindezek ellenére tudjátok, hogy a Gyermekeinkért volt érdemes megszületnünk! :)

Kincső és Zsófi! Csak, hogy tudjátok: akármilyen hisztisek, verekedősek, étel-ledobálósok is vagytok (éppen), én akkor is nagyon, de nagyon szeretlek Benneteket, és nem adom fel, hogy békés, boldog gyerekeket neveljek Belőletek! Ha tetszik, ha nem! :) Millió puszi. Mindjárt meg is kapjátok egy részét! :)

1 megjegyzés:

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Hat igen anya igazad van ertuk elunk,es nem csak nalatok van gond ezzel a hisztivel,hanem nalunk mar napok ota,Szabina direkt boszantja a kicsit es hisztizteti,ilyenkor Julia vagja foldhoz magat de o megis sokkal jobb kislany mint a Szabina,Szabina minden picisegert nyivog,ha elesik,ha csak egy kis valami totrtenik vagy ha Julia elveszi a jatekat stb.