Hír-adás

Régen írtam, nincs sok kedvem és energiám sem írni mostanában. A Lányokon valami rossz passz van - de már vagy egy hete. Kb. mióta megint szeretnek fürdeni, ill. már előtte kezdődött. Engem teljesen kiborítanak a viselkedésükkel, amit jobb, ha nem minősítek... Az alvásuk ismét pocsék lett, csak ha nagyon kifáradnak, akkor hajlandóak aludni normálisan. Vannak éjszakák, amiről lehet, hogy jobb lenne hallgatni, de mivel ez a blog nem csak a szépet és jót köteles megörökíteni számukra, ezért ezekről a kevésbé szép és könnyű napokról is be kell számolnom, hiába nincs hozzá kedvem. És nem azért nincs kedvem, mert ciki, hanem mert elég egyszer átélni, nem jó újra felidézni. Néha nem tudom eldönteni, hogy miért olyan kezelhetetlenek. Ilyenkor szokott jönni "régen" a szokásos mellébeszélés, hogy ilyen-olyan front van, vagy éppen jön a foga, vagy a hasa fáj (ami ugyan nem volt rájuk jellemző), vagy vagy vagy, vagy minden összejött egyszerre, holnapra elmúlik. Hát, jelentem ezek közül nem tudom melyik az, amelyik hatására teszik pokollá nap mint nap az életemet az én életem értelmei, de az is lehet, hogy egyik nap ez, másik nap, és ezért nem lesz vége, mert mindig van valami. Be kell valljam, hiába a sokévnyi tapasztalat, nem tudom helyesen kezelni a hisztijeiket, a kiborulásaikat. Szerintem legalábbis. Mert, ha tudnám, akkor nem tudnának kiborítani. Gábor mondta is ma reggel, amikor ismét nagyon jó hangulatban voltak a Lányok, én pedig reggeli után elmentem lefeküdni, hogy akkor én most JÓL kialszom magam és akkor le fog peregni rólam minden (mintha megtehetném hétköznap reggel, hogy fogjam magam és visszafeküdjek aludni). Aztán pár perc múlva Gábor lecsendesítette a Gyerekeinket, felhívta a figyelmüket, hogy az Anyjuk már el is menekült a visításuk elől, úh. jó lenne, ha nyugiban lennének. Aranyos volt, ahogy mondta nekik. :) Persze előjöttem, mi mást tehettem volna, aztán Gábor közölte velem, hogy azért ilyenek a Csajok, mert ÉN hagyom magam. Hagyom, hogy felidegesítsenek. Jólesett, köszi. Aztán ment dolgozni. Én pedig maradtam. És hallgattam és tűrtem tovább - a Gyerekeim hisztijeit.

Egyik éjjel buliztak. 11-től fél 2-ig. Tök jó volt. Nem vagyok biztos benne, hogy másnap éjjel volt e, vagy az azutánin, de akkor meg Zsófit nem lehetett elhallgattatni. De kemény voltam, és hagytam üvölteni. Negyed órán keresztül tuti üvöltött, a végén már "anyázott". Mit csinált Gábor eközben? Horkolt mellettem. Ennyi. Nekem is ilyen lazának kellene lennem. Talán.

Most is énekelget az egyikőjük. Délelőtt is nehezen aludt el valamelyikőjük. De már nem merek bemenni, mert egyből kihasználják.

A mosott rongy hozzám képest egy frissen mosott s vasalt csipketerítő. Ez van. Már egy hete visszasírom azt az időszakot, amikor csak feküdtek a kanapén és elvoltak, csak nézegettek, ettek, aludtak. De jó gyerekek voltak akkor még! :)

Egyébként nagyon aranyosak, amikor éppen nem ilyen hárpiák, a csatot is egyre hosszabb ideig hajlandóak megtűrni a hajukban. :) Imádják, ha pattogtatjuk a labdát, Kincső lelkesen csapkod, mintha Ő is pattogtatna. :) A fürdőkádban újra nagyon bátran járkálnak le-föl, pakolnak, amit csak elérnek. Mostanában buborékot is szoktunk nekik fújni. Zsófi annyira nem lelkes, ha éppen rajta vagy az arca előtt pukkan ki, de különben tetszik nekik ez is. Karácsonyra megkapták Boribon összes könyvét, ez azóta is nagy sláger, és aminek külön örülök, hogy nem hogy nem tépik szét a könyvet, de még csak össze se gyűrik a lapokat. Ügyesen tudják betenni a helyére a fa-kirakóst, aminek kis fogantyúja van, direkt ilyen kicsiknek.
Szépen mondogatják nem csak a "nem" szócskát, hanem az "igen"-t is. Előfordult, hogy Kincső még azt is mondta, hogy "szép". Tök cuki volt. :) Zsófi beszéde nem ennyire fejlett, de igyekszik Ő is. :)
Karácsony előtt óta isznak egyedül, egyre ügyesebben.

Most, hogy vettünk új babakocsit, kiderült, hogy utálnak babakocsizni... :( :D Azt hittem, amikor hosszú idő után először elmentem Velük, hogy fáradtak, aztán amikor Anyu ment el Velük, akkor is balhéztak, ekkor már világossá vált, hogy Ők már NAGYlányok, nincs szükségük babakocsira!!! :)) Ma sétáltunk egy nagyot, gyalogosan, egy órát. Háát, a végére jól kikészültek, de kaptak túró-rudit a közértben, igaz, csak itthon ehették meg. Az is jópofa volt, a közért. Most először voltam velük egyedül bent. Kincső egyből kiszúrta a gyerek bevásárlókocsit (fém, és olyan, mint a nagy, csak miniben). Zsófi is szeretett volna egyet tolni, de végül nem hadakozott az ellen, hogy belepréseljem a kis kocsiba és a Kincső (és én) tolja. Édesek voltak, nagyon. És egy ekkora séta és túró-rudi után NEM alszanak! Merthogy tök fáradtak voltak, nem győzték dörgölni a szemüket.

Ezzel adós voltam múlkorról, de wise lady segített, mint mindig, ha blog-problémám van, aztán persze Tibi segítségét is igénybe kellett vegyem, de hát ez már csak így van, nem érthet egy ember mindenhez. :)