2011/01/13

3 éve együtt

Ma 18 órakor lesz 3 éve, hogy Gáborral találkoztunk. :)))))) Egy internetes társkeresőn keresztül találtunk egymásra. Talán egyikünk sem hitt benne, mégis egy év boldogság után jött a még nagyobb boldogság, amikor megtudtuk, hogy gyermekeket várunk. Na, jó ez csak február 4-én, illetve 9-én derült ki, de a fogantatásuk januárra esik. :) Szóval, MÁR 3 éve boldogítjuk egymást, néha azért bosszantjuk is a másikat, főleg én Őt, de a lényeg, hogy szeretjük egymást és a gyorsan duplájára nőtt kis családunkat. :) Igazából időnk sem volt azon agyalni, hogy összeillünk e. Élveztük minden pillanatát az együtt töltött időnek, és túlságosan nem is terveztünk, csak amennyire szoktak a szerelmesek, hogy persze lesz romantikus lánykérés, na meg esküvő, és majd egy gyerek, és pár év múlva a második, talán - ezt Gábor mondta anno, én mindig legalább két gyereket szerettem volna. :)

Három év. Kimondva, leírva nem sok, megélni is rövid, mégis teljesen megváltoztatta az életünket. Itt van a két kis Fruska, akik ma valami borzasztóan rossz napra ébredtek. Igen, nem véletlen a többes szám. Mind a ketten. Kikészítették ma az idegeimet, de valahogy nem sikerült úgy kiborítaniuk, mint más napokon, ha ilyen előfordult volna - szerintem még nem nagyon volt ilyen.

Tehát mind a lánykérés, mind az esküvő várat még magára, hiába volt a sok terv. Nálunk egyértelműen bebizonyosodott, hogy ember tervez, isten végez. :) Így kellett történnie. Így vagyunk mi boldogok. Immáron három éve. :)

Boldog évfordulót, Drágám, nagyon szeretlek! :)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

3 év a k..sok a Mini is addig készült és még 1 (idei) hátra van.

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Nagyon boldog evfordulot kivanunk nektek,es meg nagyon sokszor ennyi evet ilyen boldogsagban eltolteni mint most.Na es meg terveztek egy babat ?puszika

Magdi írta...

Gratulálok én is, bár nekem úgy tűnik, mintha Gábor mindig is (legalábbis nagyon rég óta) velünk lett volna. Hozzánk tartozik, aminek nagyon-nagyon örül az egész család. Még a lányait féltő apa sem tud belekötni:)
Köszönjük Gábor, hogy vagy nekünk, hogy bekerültél a családba, nem is beszélve a drága kis Csimotákról, akik nélküled ugye.....
Kívánunk még sok x tíz boldog évet, remélem az aranylakodalmat is együtt ünnepeljük!

Natimi írta...

Annyira de annyira szépen leírtad!Egyszerűen és gyönyörűen!

Sok sok boldog évfordulót kívánok nektek egészségben,boldogságban,szeretetben.

És ami késik nem múlik,szokták mondani:))))))

Gratulálok nektek!!!és a lányaitoknak,hogy ilyen fantasztikus szülőkkel áldotta meg az élet!

Puszillak,
Timi

u.i.remélem ma jobban keltek a csajok:)):p

NőiCsizma írta...

Nagyon boldog évfordulót!

sedith írta...

Szóval akkor ti is 13-aiak? Mi is, de február. És '97-től esszük egymás idegeit. Azaz, csak én eszem az Istvánét, mert ő a főztömet eszi. :D:D:D

Puszillak benneteket és kívánok még legalább 20-szor ennyit egészségben és szeretetben!:)

A rossz napokat, időszakokat meg el kell fogadni, ha átéljük pket, jobban tudjuk értékelni a jót, azt, ami megadatott. Ne haragudj a lányokra emiatt. Később "még jobb" lesz, akkor azt fogod mondani, ohóóóó, amit egyévesen csináltak, az semmi volt emellett!:) Csak fel a fejjel!:)
Edith