2011/01/12

16 hónap és 1 hét

Már egy hete "kellett" volna írnom a hóforduló alkalmából. Akkor szerettem volna többek között azt is megírni, hogy az előző összefoglaló beszámolóból kimaradt az egyik legrégebbi "tudományuk" a Lányoknak, ami az lenne, hogy amikor megkérdezzük, hogy hogy csinál a nyuszi, nagyon édesen felhúzzák az orrukat. :) Arra viszont nem emlékszem, hogy írtam e, hogy szépen tudják mondani, ha akarják, hogy "gyere" és "inni". Főleg a Kincső. Úgy tűnik, egyelőre legalábbis, hogy Ő a beszédesebb Gyermekünk. Mostanában az autó már nem csak egy berregő hang, hanem igyekszik szépen mondani is, hogy autó. Persze, a kiejtése nem tökéletes, de, ha tudjuk, látjuk, miről beszél, akkor felismerhető - számunkra legalábbis. Ja, és a Kincső szépen mondja, hogy "kaka", pedig mi kakinak hívjuk, de mindegy. Lényeg, hogy tudja is, hogy mit beszél. Ugyan mindig pelus csere után mondja, hogy mit szedtünk ki alóla. :) Zsófink pedig gyönyörűen mondja, használja a "nem" szócskát, sőt, hogy megerősítse még jobban a tagadását, még a fejét is elfordítja hozz. Most még nagyon cukinak találjuk ezt is. :)

Még arról is szót "kell" ejtenem, hogy kinőtt a Lányok 14. fogacskája. Zsófinak már több, mint egy hete, Kincsőnek pedig a napokban. Mind a kettőjüknek felül a hiányzó szemfoguk bújt ki. Egyelőre többet nem láttam, de mostanában nem is nagyon kutakodok utánuk.

Egy újabb dicsekedni való: Kincső végre újra élvezi a fürdést!!! Nem hiszem, hogy elszólnám magam ezzel, bár még csak tegnap úsztuk meg az üvöltést. DE olyannyira tetszett neki a pancsi, hogy nem hogy nem üvöltött, ki se akart jönni a kádból! Zsófit már rég felöltöztette a Gábor, én pedig már vagy 5x megkérdeztem Tőle, hogy ki akar e jönni, de sose akart. Nagyon édes volt. Aztán Gáborék is bejöttek hozzánk a fürdőbe. Zsófi hamarabb megunta a Kincső nézését, mint Elsőszülöttünk a fürdést. Aztán egyszer véletlenül úgy lelocsolta magát (a fejét), hogy felállt, jelezve, most már mehetünk öltözni. Teljesen ki voltak ázva a kezei és a lábai, olyan kis öregasszonyos volt a bőre. :) Remélem, hamarosan Zsófinál is megtörik a jég, és újra a kacagásukkal lesz tele a fürdőszoba! :)

Nem a legjobb kép, de nincs másik.
Imádják a karácsonyra kapott dömpert, csak az a baj, hogy csak egy van belőle. Ezt azért nem sajnálom annyira, mint ahogy olvasva lejön. Főleg Zsófinak baj, hogy a Jézuska nem duplázott e ajándékból, mert ha tehetné, ki se szállna belőle egész nap, max. annyira, hogy ráüljön és "menjen egy kört" a hintalóval. De Kincsőnek nem nagyon adja át a dömpert a mi egyébként nagyon jószívű és mindent átengedő Lányunk. És Kincső, akinek mostanában gyorsan eljár a keze, ami a Húgát illeti, ráhagyja testvérére a dömpert, és lemond róla, pedig szívesen menne vele Ő is. De biztosan érzi, hogy Zsófi nagyon szereti a dömpert.

4 megjegyzés:

Magdi írta...

Zárójelben: azt is nagyon élvezi Zsófi, ha a Kincső (!) tolja dömperestől. Ez ugye nemrég még úgy működött, hogy Kincső felült a taxira, és Zsófi ment és tolta. Tökéletes, hogy felcserélődnek a szerepek időnként. Így segítik, egészítik ki egymást:)
Nagyon jó fejek mindketten, el lehetne nézni őket naphosszat...

Vivien írta...

Ja, igen! Köszi, Anyu! :) Mindig kifelejtek valamit. :S Ha eszedbe jut még valami, szólj! :) Puszi.

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Gyonyoru nagy lanyok a 16 honapos tunderkek,igazan ugyesek es okosak,csak amulok rajtuk.puszika

Orsi írta...

Szia Vivien! Most olvastam először a kislányaidról, még csak a 16 hós tudományokról, és sokat mosolyogtam. :) Nagyon szépek a lányok, nagyon aranyosak, és jó olvasni, hogy másoknál hogy megy ez! Rendszeres olvasótok leszek, mert kíváncsi lettem most. :) Szuper, hogy gyakorlatilag egyidősek a kislányaink, meg hát ugye mindkét családban lányos páros van, így különösen érdekes a dolog. :)