2010/12/09

A nap Hősei

Számunkra Lányaink a szó szoros értelmében a mai nap Hősei! Reggeli után vérvétellel kezdtük a napot, aminek (sokk) hatását éppenhogy kialudták a Csajok, egy gyors ebéd után mentünk vissza oltásra! :(

Az oltás, a kötelező 15 hónapos oltás volt, amit lehet, hogy jobb lett volna eltolni egy hónappal, de bízom a szervezetükben, az immunrendszerükben és nagyon remélem, hogy két hét múlva nem fognak sem belázasodni, sem betaknyosodni, ahogy ígéri a doktor bácsi, és zökkenőmentesen tudunk utazni Tücsiékhez.

A vérvételre pedig sajnos azért volt szükség, mert Lányaink fejlődése, súlya nem úgy növekszik, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva. :( Két hónapja voltunk az egyéves kontrollon, amin én azt hittem, hogy minden rendben van a Lányokkal. Aztán két-három hete felhívott a védőnő, hogy mikor tudnánk megejteni a vérvételt, amiről beszéltünk? Mi???????? Mondtam, hogy nem beszéltünk semmilyen vérvételről, és kérdeztem, hogy tulajdonképpen miért is kell a Lányokat megcsapolni? Ekkor mondta, hogy mivel a súlyuk kisebb, mint kellene, ezért a doki elküldte Őket vérvételre és vizeletvizsgálatra - csakhogy ŐŐŐŐ ezt elfelejtette közölni velünk!!! :S Első reakciómat jobb, ha nem írom le... Aztán eltelt majdnem egy hét és a Lányokon azt vettem észre, hogy egyre jobban csökken az étvágyuk. Már szinte alig esznek. Mondhatnám úgy is, hogy napi két étkezés az, ami normális, a többiről nem is érdemes írni se. A védőnő ugyan megígérte a telefonbeszélgetésünk alkalmával, hogy bedobja a beutalókat, de nem szerettem volna tovább várni rá, így hétfőn torna után bementem a gyerekorvoshoz (addig Jutka a háziorvoshoz ment kontrollra), és kértem beutalót a vérvételre, és meggyőzött, hogy oltsuk is be a Lányokat, ne várjunk januárig.

Így történt, hogy a mai napunk ilyen "szépre" sikeredett. A vizeletet nem tudtam levenni, mert hiába "csak fel kell tapasztani" a gyűjtőzacskót, nekem NEM sikerült, mindig a pelusban landolt a pisi. Kaptunk újabb beutalót ehhez. A vérkép eredményeik ma lesznek meg, de csak holnap tudom megnézetni a dokival. Kíváncsi leszek, mit mutat ki. Annak idején én is erősen vérszegény voltam, és kellett kapnom egy étvágysegítő injekciókúrát - Anyukám elmesélése alapján, tehát, lehet, hogy a Csajszikákra is valami hasonló vár. Csak, ha kérhetem, NE injekció formájában. :( Nekem fájt a szuri. Borzasztó volt látni, hallani a fájdalmukat. A vérvétel rosszabb volt, mint az oltás. Gábor ölében ültek különben a Lányok, én nem vállalkoztam rá, hogy fogom Őket. Majd utána vigasztalom, az megy, de nekem is kibuggyantak a könnyeim, ahogy hallottam a szívszorító sírásukat. :( Zsófi volt az első áldozat, elsőre talált a nő vénát, sikerült gyönyörűen megszúrnia, pikk-pakk le is folyt a 3 adag vér, készen is volt. Aránylag hamar meg is nyugodott. Kincsőnek viszont a könyökhajlatban egyáltalán nem talált vénát, így a kézfejénél keresett, talált is. Meg is szúrta, de nem jött belőle egy csepp vér sem. Azt hittem, menten rosszul leszek. Csóri gyerek üvölt, közben a nő próbálta megindítani a véráramlatot, ki-be huzigálta a tűt, rossz volt nézni is! De csak nem jött semmi, még pumpálásra sem. Na, akkor a másik kézfeje. Nagy nehezen elindult a vér, de csak úgy ment, hogy Gáborral pumpálták a kezecskéjét. Szörnyű volt!

Nehezen is nyugodtak meg, ami nem csoda! Annyira sajnáltam Őket! Pedig nem irtózom a vérvételtől, mindig is nagy véradó voltam, simán végignézem, ahogy tőlem vesznek vért, de azt, hogy a Lányaimtól, na ez elég szívfájdító volt! Az oltás már nem volt ennyire vészes, talán azért nem, mert gyorsan vége volt. Előtte megmérték a Lányokat, 76-78 centi magasak és 7,97-7,93 kg-osak.

Kíváncsian várom a laboreredményeket. :)

7 megjegyzés:

Szitya írta...

Szia Vivi!
Jáááj! Ezt olvasni is rossz volt..
Reméljük, nem szuri formájában kapják majd az étvágyserkentőt!
De tény, hogy így leírva, ez az alig nyolc kiló kevéske...
A te együttérzésedet pedig teljesen megértem. Egy részt azért, mert ismerlek, más részt azért, mert én is átéltem ilyesmiket...
Puszi a kis nemevőknek!
Szilvi

Magdi írta...

:) :) :)
ezt a borzalmas érzést bizony nagyon nehéz elviselni; látni-hallani a szenvedést! de nézzük a jó oldalát: az ő érdekükben volt a vérvétel, utána mindenkinek jobb lesz.
ölellek benneteket, kis hősök!

Timi írta...

Hát... de nem csak Ők a Hősök, hanem Te is!!!!
Én annyira úúúúúútálom, amikor szadizzák a "kisbabáimat"... nálunk is az apjuk az áldozat, én meg a csitítós. De a szívem szakad bele... főleg, ha ilyen horror a téma, mint nálatok. jajj, szegény gyönyörűségek.

te Vivi! most jut eszembe, egyszer azt mondta a gyerekorvosunk, hogy (hm. ez nyáron volt) a Máté nemevésére próbáljam meg, hogy pár szem meggyet adjak neki evés előtt. állítólag ha jól emlékszem, a meggyben a savak hatására enni fog a gyerek. nem tudom, nekünk nem jött össze. de hátha.

egyébként épp ma beszéltük az egyik barátnémmal, hogy a nemevős gyerekek anyukái előtt mindenki kalapot emelhetne. én is megőrülök az enyémtől. tök félek, hogy nem eszik, és ha ledönti vmi baci a lábáról, akkor hazavágja ...

remélem, annyi lesz a kivizsgálás eredménye, hogy nassolni kell csak!
:)
de akkor küldök egy segítséget is neked. Mátémat, jó?

puszi: Timi

Vivien írta...

Háát, Timi, pont nem szabad nassolni. :( Ki kell porciózni a kajaadagjukat és meg KELL enniük... Kaptak étvágyserkentőt, vagy mit. :)

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Ugyesek voltak a lanyok igazi kis hosok tenyleg ahogy te irtad ,anya en kulonben mtudom hogy mit eltel at ,egyszer a Szabinanak is vert kellett vegyenek a korhaznal kb akkora volt mint a lanyok most,neki sem kaptak a venajat,sehol sem folyt a ver ,vegul miutan mindenet ossze vissza szurkaltak a kis fejebol vettek a vert en azt hittem menten roszul leszek ki is kuldtek a terembol,mert mar nem birtam nezni ahogy kinozzak a Szabinat,aztan a vizelettel is megjartuk mivel Szabina szepen bilizett akkorjaba is,de a korhazban ugy megutalta a bilit mivel minden 5 percbe raktak ra a bilire hogy vegre vizelet mintaja legyen,de ugysem pisilt,aztan este egy kis uveget ragasztottak fol neki es eggesz ejjel ugy volt,reggel jottek levenni de meg akkor is ures volt nem pisilt semmit ugy beijesztettek,aztan valahogy cska bepisilt a ra ragasztott uvegbe.De azutan sokaig nem tudtam biliztetni,azert lett ilyen kesore 3 evesen szobatiszta,mert megutaltatak vele.Aztan a csajok sulya tenyleg keves,az egy evesek sulya kb 9 kg kenne legyen ha jol tudom,Julia nalunk 13 kg,igaz eszik is de meg mennyit.A lanyok is majd csak fognak enni lehet most ilyen idoszakuk van nalunk is van sokszor olyan idoszak hogy egyszer esznek egy nap rendesen,azutan semmit.puszika

Névtelen írta...

háááát mondjuk anno az étvágynövelő (Anyukánal).. megtette hatását több zumbatáncot kellene majd beiktatni...(ezt ki lehetett volna hagyni a blogból) de ezt a poént nem lehetett ott hagyni..

Vera írta...

Tényleg kis hősök voltak!

Én is végigcsimáltam egyszer kingánál 16 hónapos korában egy vérvételt, be sem engedtek először, többször nem találták el a vénáját, amikor végre beengedtek, úúúúgy kapaszkodott belém! nem értettem, miért nem lehetek ott. Irtó rossz volt. Pár hetes terhes voltam a második leányzóval, szinte biztos voltam benne, hogy estére elvetélek az idegességtől, még délután is remegtem. nem vetéltem el, és semmit nem is találtak, hála istennek.
szóval, átéreztem ezt az egész "kalandot". :)