Eljött ismét az óvodai fotózás ideje. :) Tavaly nem volt lehetőségem még csak frizurát sem készíteni a Lányoknak, viszont Gáborra számíthattam, szerencsére. :) Idén, munkahely hiányában, simán belefért, hogy elmenjek, copfot csináljak, felöltöztessem két csemetémet, hogy legalább Rájuk ne legyen az óvónőknek gondja. Ugye milyen nemes gondolat volt ez részemről!? Egészen addig nem is volt hiba ebben, amíg a fotós bácsi elé kellett (volna) állni és szépen mosolyogni... Na, ekkor, sajnos CSAK ekkor jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy megléptem e lépéseket. Ugyanis az én két szép Leányom nem volt hajlandó megengedni, hogy a bácsi csináljon róluk fényképet. Megmakacsolták magukat, és még sírva is fakadtak. A fotós már kínjában azt is felajánlotta, hogy én is üljek be, és akkor hármónkról csinál képet. Nem részletezem, milyen képek születtek, csak annyit, hogy ugyan beültek az ölembe, de úgy belém bújtak, hogy nem látszik semmi belőlük... A legvégén, amikor már minden gyerek sorra került, akkor eszembe jutott valami, így megzsaroltam őket. Tudom, nem szép dolog, DE legalább hajlandóak voltak a gép elé állni.
Azért, hogy nehogymá' nagyon örüljünk, még véletlenül sem csinálták azt, amit a fotós kért tőlük, azaz nem pózoltak, Zsófi csak egy nyuszival volt hajlandó fényképezkedni, mással nem és Kincső sem volt hajlandó fogat mutogatva mosolyogni. :D Mindegy. Egyéniségek. Már most nem irányíthatóak. Mi lesz később!? :D
