Álom-nap

Gyereknapon nem velünk voltak a Csajok, hanem Anyuékkal Szarvason. Ugyan nem pótlásnak szántuk, de szinte annyira élvezetes volt a nap, hogy szerintem gyereknapnak is beillett volna. :) Elindultunk gyermekvasutazni. Már tervezem egy ideje, csak nem jött még össze, hol az időjárás, hol Gábor munkája miatt. Na, de most, nem menekült Apa! :) Én feldobtam a gyermekvasút ötletét, ő pedig tovább fokozta a cabrio busszal, amit mi csak szilvafácska-busznak hívunk, a nóta után, ami a Csajok kedvence volt egy időben. A busz indulásához igazítottuk az elmenetelt, mert az egyből elvitt minket a vasútig. Volt egy kis keresgélés, de aztán megláttuk a buszt, amire fel is lehetett szállni, a Lányok már akkor nagyon élvezték. :) Hát, még amikor elindult és fújta a hajukat a szél! Sikongattak, nevetgéltek, egyből a központba kerültünk általuk… :) Hátul ültünk, ahol állítólag jobban zötyögött a busz, de a Csajok hatására más is hátra jött élvezkedni. :) Nagyon jó kis út volt, el is határoztuk, hogy ezt máskor is megtesszük, annyira élveztük mindannyian. De legközelebb szem előtt tartom, hogy nem véletlenül hívják Hűvösvölgy-et annak, aminek, így nem maradhat ki a táskából a pulcsi, vagy legalábbis a kardigán sem.

Hűvösvölgyben elmentünk jegyet venni a vasútra. Még jó, hogy előttünk szüttyögött egy külföldi család, így volt időm jobban szemügyre venni az induló járatokat. Ennek köszönhetően nem sima vasútra vettünk jegyet, hanem a gőzmozdonyosra, ami valóban szénnel megy, még ha páran kételkednek is benne. :) Jó hosszú volt az út, végig mentünk, a Széchenyi hegyig, de legközelebb, vagy legalábbis egyszer majd hamarabb kiszállunk és sétálgatunk is egy kicsit. A vonaton is meg lett volna a lehetőségük a sétálgatásra, mert szinte végig csak mi és egy másik család volt a vagonban, de beérték azzal, amit az ablakból láttak. Mentünk alagútba, ahol felhúztuk az ablakot, mert csak ömlött a parázs a mozdonyból. Nagyon szép látványt nyújtott, különben. Nagyon szép volt az egész út. Lelkesen integettek a Lányok a mellettünk elhaladó, vagy állomásozó vonat utasainak, a túrázóknak. Kacérkodtak a kalauz „bácsival”. :) Kaptak egy mozdonyos nyakláncot, emlékként.

És ha nagyobbak lesznek, akkor kipróbálhatják a csillebérci ügyességi pályát is. Csillebércre, emlékeim szerint, Anyuék sokat vittek minket, de erről majd még meginformálom őket, hogy is volt anno. A Széchenyi hegytől lesétáltunk a fogaskerekűhöz, útközben ejtettünk időt egy kis játszóterezésre is, amire szükségük is volt a Lányoknak, annak ellenére, hogy már akkor elég fáradtak voltak. A fogaskerekűről átszálltunk a villamosra, ami elvitt minket a Móricz Zs. Körtérre, ott megebédeltünk, majd fagyiztunk egy jót, szerencsére tényleg jó fagyi volt, aztán hazavillamosoztunk. Fél 1-re hazaértünk. Nagyon jól kitelt az időnk, és a kevés mozgás ellenére is annyi élmény érte a Lányokat, hogy már ettől jól kifáradtak.

Délután grilleztünk, egész nap együtt voltunk, számomra, de szerintem nyugodtan írhatom, hogy mindannyiunk számára egy gyönyörűséges tökéletes nap volt az a szombati nap. :)

Alvás

Most, hogy túl vagyunk, vagyok pár rossz kezdetű alvásidőszakokon, most már tudok róla írni is. Most, hogy Bánkon vagyunk, és pár napig nekem is részem volt, minden lelkiismeretfurdalás nélküli délutáni alvásban, most már van energiám blogot is írni. Ugyan csak a word-ben, de majd otthon bepasztézom. :)

Szóval, kezdődött úgy, hogy Kincső már közvetlenül az ebéd után elkezdte mondogatni, hogy neki nincs kedve aludni, meg, hogy ő nem akar aludni. És a legjobb, hogy így is történt. Zsófi szeméből is kiverte az álmot, majd este és másnap és még pár napig együtt nyafogtak, hogy nem akarnak aludni. Amikor Gábornak panaszkodtam, hogy másfél órámba telik a Lányok elaltatása, holott máskor annyi volt, hogy fekvés, mese, alvás, akkor ő csak annyit mondott rá, hogy lehet, hogy kezdenek átállni, és nincs szükségük ennyi alvásra. Dehogynincs, mondtam én, hiszen délután meg nem lehet Velük bírni!!! Próbálkoztam szép szóval, kiabálással, popsira csapással, semmi nem használt.

Aztán jöttünk Bánkra, 9-én. Délután, előtte Anyuéknál voltunk Fóton. Ott is ugyanez a cirkusz volt, egyébként. Csak Anyu fektette le őket, így ragaszkodott ahhoz, majd ő megoldja a problémát. Aha, ahogy ő azt gondolta. Apának sem sikerült. Anyu lehozta őket, merthogy annyira határozottan mondták, hogy nem akarnak aludni. Aztán egy idő után visszavitte őket. És azt hitte, hogy alszanak. Hehehe. Naná, hogy nem. Na, akkor felmentem és beszéltem velük. Majd lejöttem. Ez sem hatott. Újra felmentem, kérdőre vontam őket, majd leültem a Kincső ágya szélére és néma csöndben vártam pár percet. Ekkor elaludtak. Illetve a Zsófi nem aludt, ő csak az autóban egy fél órát. Szerintem majdnem 2 órával az eredeti fektetésük után aludt el a Kiki. Katasztrofális. Számomra legalábbis. Másnap Bánkon szintén elkezdték. Szóltam, fenyegettem, semmi nem használt. Aztán beváltottam a fenyegetésemet és mind a ketten kaptak 2-2 popsira csapást. Talán ez hatott, talán a dühöm, az elkeseredettségem, nem tudom, de a lényeg, hogy azóta újra szó nélkül alszanak.

Viselkedés

Néha nehezen bírok a Lányokkal. Sokszor veszítem el a türelmemet, mert számomra sokat nyafognak, hisztiznek. Nem mindig tudom, hogyan cselekszem helyesen. Kiborulok. És kétségbe esem. És lelkileg padlóra kerülök. Nem szoktam senkinek panaszkodni, minek is tenném, hiszen, van, hogy estére elmúlik, vagy másnapra, de akkor, ott, tehetetlen vagyok, a gyerekekkel és magammal szemben is. Emiatt próbálok minél többet házon kívül lenni Velük, amit meg is hálálnak, végülis, de nem mindig. Elmegyünk játszótérre, jól érzik magukat, minden szép és jó. Aztán el kell indulni haza. Kicsit erősködnek, maradjunk még, de igazából nem szoktak nagy ellenállást mutatni, aminek én személy szerint nagyon örülök, így elkerüljük a kínos jeleneteket, amikor a szülő szinte kirángatja az üvöltő, magát földhöz vágó gyerekét a játszótérről. Ilyen még megközelítően sincs. Nálunk a nyafi a villamoson szokott elkezdődni. Ott jön ki rajtuk a fáradtság. Mert ugyan van a közelben egy játszótér, de azt már kinőtték, már nem jelent kihívást számukra. Viszont, ami az Ő szintjüknek és fejlődésüknek való, ahhoz utazni kell egy jó pár villamosmegállónyit. Hiába kalkulálom be a fáradtságot, azt, hogy max délre otthon legyünk, nem szoktam megúszni. Ilyenkor jól jön a cumi. A cumi, ami minden esetben megnyugtatja Őket. Pedig nagyon szeretném leszoktatni Őket róla, de azt hiszem, nehéz lesz…

Viselkedési problémám van (igen, nekem, mert Ők jól érzik magukat az adott helyzetben) Velük pl. a bevásárlás során. Általában ugyanoda járunk, tehát kiismerik már magukat. Régebben mind a ketten a kocsiban ültek, majd jött, hogy ki-kiszálltak belőle, majd vissza, jó játék volt. Aztán már mind a ketten csak kint szerettek volna jönni mellettünk, segíteni bepakolni (bedobálni) a termékeket. Mostanában viszont annyira otthon érzik magukat (amúgy mindenhol), hogy egyszerűen megfékezhetetlenek. Sikítoznak, rohangálnak, nem fogadnak szót, butaságokat beszélnek (és ha megkérdezzük, ezt hol tanultad, akkor a válasz, hogy az oviban), szóval elég ciki a magatartásuk. Az autóban is üvöltenek, bosszantják egymást, és ezzel engem is. És nem fogadnak szót. Ez a legnagyobb bajom. :(

Kínomban vettem egy könyvet, hátha segít a Velük való sikeres kommunikációban, probléma megoldásban. Most tanulmányozom. Mintha lenne értelme. Majd beszámolok róla. Ha nem felejtem el.

Nagyon kivesznek az energiámból, nem is nagyon van kedvem semmihez, élvezem azt a kis csendet, ami körülvesz, amikor alszanak. És olvasok. Újra sokat olvasok. Mert megnyugtat. Mindenfélét. Most, hogy járunk könyvtárba, már magamnak is veszek ki könyvet, amiket szépen el is fogyasztok idő előtt. :)

Ezért is jó lett volna az ovi. Hátha egy kis fegyelmet tanulnak, toleranciát egymással szemben.

Ovi

Sajnos, a kerületi oviba sem vették fel a Lányokat. Nagyon csalódott vagyok, mondanom sem kell. Nem mintha meglepődtem volna ezen, csak nagyon sajnálom, hogy 4 évesen fognak elkezdeni óvodába járni, a náluk fiatalabb gyerekekkel. Inkább annak örültem volna, ha idősebbekkel járnak, akiktől tanulhatnak, akik felfelé húzzák Őket. És a másik, hogy így ismét nem nagyon van esély arra, hogy valami normális munka után nézzek.:(

Biztosan így kell mindennek lennie, így kellett, hogy történjen, de ettől függetlenül csalódott vagyok. Ki kell találnom majd valamit, hogy nagyjából pótolni tudjam számukra az ovit. Ugyan teljes mértékben tuti nem fog sikerülni, de részben talán igen. Majd meglátjuk. Addig nézelődök, informálódok, hátha sikerül valamerre elindulnom ez ügyben.

Az vígasztal egyedül, hogy nem csak minket utasítottak el, hanem kb. 20 gyereket. Azért ez meglepő, nem??? Nyilván költői kérdésnek szántam… :) Vajon minden oviban ennyi gyereket utasítottak el!? Akkor már simán lehetne egy új ovit nyitni és vagy 4-6 csoportot indítani. Kb. ennyi jön ki, ha minden oviból elutasítottak 10 gyereket minimum. :(

Felhívtam a központi óvodát, hátha valahol van hely a Lányok számára. Egy nagyon kedves hölgy volt az illetékes, aki szinte felnevetett azon kérdésemen, hogy van e valahol még szabad hely... Ennyit erről. Szeptemberben keressem fel újra. Hátha úgy találunk helyet, hogy valakit két helyre is felvettek. Most úgy eszembe jutott, hogy még az is lehet, hogy csak az egyik Lány lesz ovis, vagy két oviba fognak járni!? Vicces ez az egész helyzet, de nem tudok, mit tenni.  

Bánk

Voltunk két hétig Bánkon, holnapután ismét felmegyünk egy hónapra legalább. Ott nincs internet. Csak csend és nyugalom és madárcsicsergés. Herrlich. Isteni. Ott aztán fel lehet töltődni. Ott aztán kisimulnak a ráncok. Ott valahogy hosszabbak, de kevésbé fárasztóak a nappalok. És ott aztán jól érzik magukat a Lányok. Ott még esőben is játszhatnak kint (a fedett teraszon). Ott egymásra szólnak, hogy ne kiabálj, mert elmennek a madarak! Nem mintha sokáig használna ez a kérés, bárki részéről jöjjön is, és bármelyik Lánykámnak is szóljon. Ennek ellenére ott valahogy nincs annyi vita, veszekedés, ott valahogy kezelhetőbbek a Gyerekek. Bánkon nincs szükség vízszűrőre, ásványvízre, mert a csapvíz olyan tiszta, mint a palackozott (ha nem tisztább). Bánkon én is mosódióval mosok és a vizet ellocsolom. Kézzel mosogatok, és nem esik nehezemre, takarítok, és szívesen csinálom (itthon is nekem kellene, csak itthon nem nagyon akaródzik). Bánkon arra is van időm, hogy kifeküdjek napozni, csak türelmem nincs a napozáshoz. A Hugommal (aki egy hétig szintén fent volt velünk Zoéval) minden nap legalább egy órát tollasoztunk a Lányok alvóidejében, és nem hiányzott, hogy pihenjek - mert kipihent voltam. Szóval, jó ott.

Írtam néhány bejegyzés félét a word-be, most átmásolom ide őket. Csak még képeket kell válogatnom hozzájuk. Igyekszem a mostani fent létünkkor is írni, és majd, ha hazajöttünk, bemásolom ismételten. Bár, ami itthon természetes, addig ott az a természetes, hogy nincs, így hiába van velünk a számítógép, szinte csak arra használom, hogy a Lányok 1-1 este nézzék rajta a Zebit (Madagaszkárt). Németül. Mert így szokták meg. :)

Na, akkor jöjjenek a bejegyzések. :)