2011/10/30

Első éjszaka nélkülünk

Ma van a napja, hogy a Lányokat elvitték a Mamáék és mi, illetve csak én, holnap megyek utánuk. Nagyon furcsa ez a rám szakadt idősokaság. Nem is nagyon tudok vele mit kezdeni. Folyton odafigyelek, hogy ne legyen hangos, amit csinálok, nehogy felébredjenek a Csajszikák. Aztán rájövök, hogy nem azért van csend, mert alszanak... :) Hiányoznak. Üres a ház nélkülük. Holnap csak ebéd után kelek útra. Vagy még előtte. Nem tudom, nem két perc mire kiérek. Majd meglátom. Holnap Csilla is kimegy, így pláne nem lesz unalmas Nekik kint. Na, nem mintha nélküle az volna. Sőt. Nem is írok többet, nem tudok. Várom a holnapot. Ezt még meg kell szoknom.

A bűvös tízes

Sose dicsekedtem a Lányok étvágyával és testsúlyával, talán mert sosem volt kielégítő. :D Ettől függetlenül nekem mindig tetszettek és ma is tetszenek a kis vékonyka lábaik, karjaik, az ici-pici pocakjuk, aminek a "kidudorodását" csak nagyítóval lehet meglátni. :P

Akik ismernek, tudják, hogy nem vezetek. Van jogsim, de csak dísznek van. Talán szégyellnem kellene, de hogy őszinte legyek, mindig megvoltam autó nélkül, és a Lányok mellett sem hiányzott. Persze, ha gyalogosan kellett volna minden bevásárlást elintéznem, akkor nyilván másképpen látnám a dolgot, de valahogy mindig volt egy partner ezeknél az autót nélkülözhetetlen útakon. Legtöbbször Gábor, ezt mondanom sem kell.

Amikor elkezdtem nézegetni a Lányoknak a foglalkozásokat, akkor is azt tartottam szem előtt, hogy villamossal és busszal mennyi idő alatt érek oda, illetve mennyire sokat kell átszállni. Szerencsére csak egyszer kell, viszont a villamos és a busz között van egy, a Lányok számára, picit hosszabb gyalogút. De kibírják, nem problémáznak miatta sosem. Alapvetően szeretnek tömegközlekedéssel járni, de ma alig várták, hogy autóba ülhessenek (Anyuék elvitték Őket), mert már hetek óta nem autóztak. Szerintem legalábbis van már két hete.

Szóval, amikor elkezdtünk járni a foglalkozásokra, meg előtte is, nekem bevált módszerem volt, hogy úgy szálltam fel a villamosra, hogy mind a két Lány a karomban volt. Így is ültem le Velük, mert így könnyebb volt leszállni. Persze ekkor még nem kellett pulcsi, kabát, sál, sapka... Merthogy ahogy felkerültek a vastag ruhadarabok, azt kezdtem el érezni, hogy vagy én lettem gyengébb, vagy Ők lettek súlyosabbak, vagy a ruha vastagsága miatt nem bírom megtartani Őket úgy, mint korábban. Pár napig azért még kínlódtam, aztán feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy nehezebbek is és a kabátok csúszása miatt a megtartásuk sem olyan biztonságos. Egyik nap aztán fürdés előtt kikészítettem a mérleget, hogy majd másnap reggel megmérem Őket, de végül Gábor a fürdés után ráállította a Lánykákat a mérlegre ÉÉÉÉÉÉSSS végre mind a ketten elérték a 10 kg-ot!!!!! :)) Ugye a szigorú számok szerint már egy éves korukban ennyit kellett volna nyomniuk, de valahogy még két évesen sem érték el ezt a súlyt. Most viszont igen. :) ÉÉÉS ami még dicsekedni való, hogy nagyon szépen esznek mostanában. Igaz, nagyon halkan, de be kell vallanom, hogy elég érdekes evési szokásaik vannak mostanában. Persze csak azért, mert ÉN hagyom. :S Tehát, az úgy van, hogy nekiállnak az ebédnek, de még ebéd előtt elkezdik emlegetni azt a bizonyos CS-vitamint... Én meg ugye mindig mondom, hogy CSAK akkor kaphatnak csokit, HA megették az ebédet. Eddig teljesen normális minden. CSAKHOGY a Lánykáink ezt úgy értelmezik, hogy esznek pár falatot az ebédből, és akkor Ők már meg is érdemlik a csokit... Első alkalommal annyira nem érdekelt már, hogy mit esznek, csak egyenek valamit, hogy adtam nekik csokit. Nem sokat, de adtam nekik. Ettől megjött az étvágyuk és megették utána szinte az egész ebédjüket. Hááát, be kell valljam, hogy azóta nem ódzkodok attól, hogy evés közben csokit kapjanak, mert így legalább valóban megeszik, ha több részletben is, és kissé megkeverve a sorrendet, de megeszik az ebédjük 95%-át. Tudom, hogy ez így nem jó, és változtatni is fogok ezen, de még nem. Majd, ha kicsit több erőm lesz hozzá. Vagy az sosem lesz? Lehet. DE tudom, hogy ez nem fog így maradni, ez csak egy pillanatnyi állapot. :) Remélem... :P

Na, de most az volt a lényeg, hogy a súlyuk elérte a 10 kg-ot, egyik sem lépi túl 10 grammal sem, így továbbra is teljesen egyformán gyarapodnak. És már nem szállok fel úgy a villamosra, vagy a buszra, mint korábban, hanem csak az egyik gyerek van a karomban, a másik pedig "nagylányosan" fellép velem együtt a járműre. Bizony. Idáig jutottunk. Következő már az lesz, amikor mind a ketten maguk szállnak fel, aztán már a kezemet sem fogják majd, tovább már nem is merem gondolni... Most még élvezem, hogy azon kapnak össze, kit vegyek fel. :D

2011/10/28

Ez micsoda?

Ezt kérdezi tegnap óta Zsófink. :) Mindenre, ami új számára. Olyan édi. Pl. felfedezte a Télapót. Az új Ikea szórólapban talált rá. Megkérdezte az Apjától, hogy "Ez micsoda?", mire a Gábor mondta, hogy a Télapó, majd elmagyaráztuk neki, hogy hogy is van ez a télapó-dolog. Valamit nem érthetett meg, mert lefekvés után is még olyan extázisban volt, hogy nem aludt el egyből, be kellett menjek még hozzá, és ahogy bementem, egyből felült és mondta: Télapó jön? Hoz csokit. Cipőbe. :) Azt hittem, megzabálom. :D Olyan édes volt. Ma is volt téma a Télapó. Kíváncsi vagyok, ha eljön az ideje, hogyan fogjuk együtt kitisztítani a cipellőket. Innentől kezdve már érdekes ez a télapósdi, meg a Jézuska, meg a Nyuszi. Olyan jó lesz átélni az Ő izgalmukat. Nagyon várom. A gyerekkor egyik szépsége számomra a hit a Télapóban, a Jézuskában és a Nyusziban. Örülök, hogy most mi adhatjuk át ezt az érzést, ezt az élményt, ami remélhetően még boldogabbá teszi az életüket, és örök szép emlék marad számukra!

Anya szeretlek.

Ezt mondta ma nekem Kincső. Minden további nélkül. Ült az ölemben, pakolásztunk, vagy mit csináltunk, és egyszer csak azt mondta: Anya szeretlek. Azt hittem, rögtön megzabálom. Így még sosem mondta. Max., ha rákérdeztem, akkor kaptam egy igen-t. OLYAN boldog voltam, vagyok, hogy csak na! :D

A megoldás, avagy a dackorszakot átélő Gyermek kezelése

Na, nem hinném, hogy CSAK ez lesz a jó megoldás, de egyelőre bevált. A mai napunk 1 hiszti kivételével zökkenőmentes volt. Sőt. Mondhatni, hogy nagyon jó hangulatban telt el. Mint korábban. Tegnap este hazafelé jövet a tánciskolából megemlítettem Gábornak, hogy a Kincsővel mostantól másképpen kell bánni, mint eddig. Azaz a hisztijeit nem üvöltéssel és zsarolással, ne adj isten fenyegetéssel kell kezelni, HANEM éppen ellenkezőleg, türelemmel és segítséggel és a tiltás elfelejtésével. A mai nap egyetlen hisztije is egy véletlenül kiejtett "nem" szócska miatt robbant ki. :D A lényeg, hogy mindent szabad, persze korlátozott keretek között, tehát a késsel továbbra sem szabad játszani és NEM vághatja le magának a körmét sem (ebből volt ma a hiszti). Nagyon oda kellett figyelnem, mit mondok, és többször kellett nagy levegőt vennem, kilélegeznem, mielőtt megszólaltam, de megérte. Ugyan ma már porszívóztunk együtt zsemlemorzsát is, mert azt olyan jó volt Kincsőkénknek a tálból egy üres tejfölöspohár segítségével a kulacsba áttölteni... El lehet képzelni mi volt már ekkor a széken, amin állt, hogy felérje kényelmesen a konyhapultot, meg a földön is, de a porszívó akkor került elő, amikor kiejtette a kezéből a kulacsot... Ha jól emlékszem, ennél a pontnál is vettem egy nagy levegőt. :) DE nem volt belőle balhé, hiszti, hanem szépen, közösen felporszívóztunk.

Tehát a lényeg, hogy nagyobb életteret kaptak, nem tiltom el a legtöbb dologtól Őket, hanem inkább segítek, ha nem megy. Szerencsére el is fogadja a segítséget. Zsófival nincs még ilyen probléma, de azért igyekszem bevonni Őt is, nehogy Ő meg figyelemhiányban szenvedjen pár nap múlva.

Gábornak volt egy jó kis trükkje, amit én is alkalmaztam a mai hisztinél, hogy látványosan, azaz felhívva a figyelmét, fordítottam hátat a mi kis hisztipalántánknak, és mentem át egy másik szobába. Sikeres is volt. Csendben maradt, és jött utánam. Mire beért, addigra elmúlt a hiszi is. :)

Erre jutottam. Ezeken kívül van még a figyelemelterelés is a tarsolyban, még nem sikerült bevetni. Remélem, a délután is hasonlóan jól fog telni, mint a délelőttünk! :)

2011/10/27

Hiszti = Dackorszak

Azt hiszem, eljutottunk a dackorszakhoz (az elsőhöz). NAGYON NAGYON féltem tőle. Joggal. :( Zsófink egyelőre a könnyebb eset. Ő talán még nem is lépett bele. Kincsőnél egyértelmű. Az, hogy a buszon, villamoson mindenért kiveri a balhét, és nem csak egy pár pillanatra, mint régen, ha valami nem tetszett neki, hanem egész úton képes szinte üvöltve tiltakozni minden ellen, amit mondok neki, hátha azzal lecsillapodik a viharos kedélye. Áááá, mintha olaj lenne csak a tűzre. Ma már csak annyit tettem, miután a legszívesebben felpofoztam volna a buszon, hogy magamhoz vontam és simogattam. Picit lecsendesedett. Picit. Valamivel halkabb lett. Zsófi meg nem győzte simogatni. Biztosan azt hitte, beteg a Nővére. :) Igazából fogalmam sincs, legközelebb mivel fogok próbálkozni, mert tuti legközelebb is ez lesz, hiszen egész héten ezt csinálta a buszon és a villamoson is. De balhézik azért is, ha öltözni kell, ha pelust kell cserélni, ha enni kell jönni, ha fürdeni kell menni (tegnap este ruhástól "ment" fürdeni...), ha el kell indulni itthonról, ha haza kell jönni, ha ülnie kell a buszon, ha állnia kell, ha le kell szállni a buszról, vagy ha éppenséggel még utazni kell pár megállónyit. Mindezektől eltekintve is azt mondom: lehetne rosszabb is. HA Zsófi is ugyanezt csinálná. DE egyelőre Ő kíméli az anyját. Nem tudom, még meddig, de egyelőre nyugi van. Azt hiszem, ha beüt nála is, akkor aztán végképp ráállok az esti főzésre és egy pillanatot sem leszünk itthon, csak enni és aludni járunk majd haza. :D

De azért, hogy jót is írjak a mi édes kis Elsőszülöttünkről: HA magát kialudva, jókedvűen ébred fel, akkor az első kötelező dologig tök jó fej, jókedvű, nevet, puszit ad, lehet vele játszani, foglalkozni, semmi probléma nincs vele. Az ELSŐ kötelezettségig! :)

Panírozni segítenek a Papának - hozzátenném, hogy taknyosak voltak, és Kincső NEM volt hajlandó magán hagyni a kendőt...

2011/10/14

Menő-manók

No comment...

 Kincső

Zsófi

Fogak

Múltkor említettem, hogy Zsófi megrecésítette a fogacskáit. Van képem róla.

A mi kis folyton-mosolygónk...

Süti, süti - mézeskalácsot

Húúú, teljesen véletlenül találtam rá a következő képekre, amik még akkor készültek, amikor itt voltak a Tücsiék... Lányokkal szerettem volna kipróbálni a sütést, de egyedül nem mertem, így már előre elterveztem, hogy a Tücsi lesz az áldozati alanyom. :) A mézeskalácsot azért választottam, mert ha szerették volna megkóstolni a tésztát, nem akartam valami nyers tojásosat adni a kezükbe. Még sosem csináltam különben mézeskalácsot, egy elég könnyű receptet választottam, finom is lett, Lányok sem ették a nyers tésztát, úh teljes volt a siker. Beszéljenek a képek helyettem:




ÉS amit csináltak, a legszebb, CSAK az Ő kezük munkáját eltettem emlékbe. :)

Dédi

Klári Mama minden héten jön szorgalmasan. Hozza nekünk a palacsintát, és van, hogy külön a Lányok kedvéért főz egy jó kis levest, aminek nincs párja. Abba mindent beletesz, utánozhatatlanul finom íze van, ahogy Anyuék tyúkhúslevesének sincs párja.

Mostanában ritkán készült kép, pedig többször gondoltam rá, de valahogy mindig elmaradt. Most csináltunk egy párat. Ahol csak a Kincsővel van, azt a Kincső külön kérte, hogy csináljak még képeket, és így a nyakába mászott. :)





Csilla pocija

Csilla pocija szépen növöget. Már félidős. Mi mondtuk, hogy el fog szaladni az idő, de még nekünk is furcsa, hogy 5 hónap múlva már bővebb lesz a család egy taggal. :) Még nem tudjuk, hogy egy leányzóval vagy kezdik erősíteni a fiú oldalt. Remélem, nem! :) Lánypárti vagyok, Zoénak drukkolok. :) Megörökítettük a minap Hugibébi pocakját.




Egyébként a Lányok azóta szinte minden nap a fal elé állnak és mondják, hogy "Anya, hihi!", hogy fotózzam Őket le. :)

Bp-Winnenden-Bp-Fót - 22 óra alatt

Megjártuk a nagy utat. A Fiúk annyira akarták, hogy menjek velük (kellett egy tolmács), hogy még arra is hajlandóak voltak, hogy elfogadják a feltételeimet. Na jó, csak egyet. Lányok fektetése után indulunk és a másnapi fürdetésre itthon KELL lenni. Mármint Fóton, mert a Lányokat szombaton reggel elvitte Anyu. Nagyon jó kis utunk volt, főleg, hogy én másnap fél 7-ig aludtam a hátsó ülésen, nem túl kényelmes pózban. De látni, mennyire vagyok kipihent, ez sem zavart nagyon. :) Csak azt fájlaltam, hogy Stuttgart-tól 7 km-re voltunk és nem volt időnk bemenni. Igaz, annyi mindenfelé mentem volna a legszívesebben, ha már Stuttgartban vagyunk, hogy tuti nem értünk volna haza. Így viszont, éppenhogy, és ha nem is fürdetésre, de még az alvás előtt kiértünk Lánykáinkhoz, akik aztán mégis tőlünk hallották az esti meséket. :)

Néhány kép az útról és az út tárgyáról:

 ILYEN táblák alatt mentünk el, és a szívem csak sajgott egyre...

 Nagyon sok helyen láttunk napelemes háztetőt.
 A Bayern München Stadion kívülről - David kedvéért... :)
 Havas hegycsúcsokat is láttunk már.
 Chiemsee

Bécs elterült alattunk.

Jó volt kicsit utazni, de már nagyon vártam, hogy újra a Lányok mellett legyek. Azt hiszem, én egy igazi kotlós vagyok. NEM érzem jól magam a Lányaim nélkül.

Rend a lelke mindennek...

De mit tehetnek az ember Lányai, ha mind a két szülőjüktől valahogy nem a rend megtartását örökölték? Mert az nem vitás, hogy szeretjük a rendet, csak valahogy nem tart sokáig... :( Néha, amikor ilyen és ehhez hasonló helyzet uralkodik nálunk, elszörnyedek, mi lesz itt később!? És nem kételkedek abban, hogy a rendetlenség örökölhető:

Nagyi szülinapja

Kis családunkban szinte minden hónapra jut egy alkalom az ünneplésre. Hol névnap, hol szülinap, valami mindig van. Most Jutka szülinapja volt soron. Keddre esett a napja. Hétfőn még úgy gondoltam, hogy felkelek hajnalban, hogy megsüssem a tortalapot, a krémnek valót még hétfő este előkészítettem, és majd a maszatolós foglalkozáson csinálunk valami szépet, azt oda is adhatják Neki. Végül olyan frissen ébredtem kedden, hogy se fel nem keltem hajnalban, se a foglalkozásokra nem mentünk el. :( Sőt, energiám sem volt semmit készíteni a Lányokkal, így a közértben vásárolt csokit adták át a Lányok - másnap reggel, mert hogy azt is elfelejtettem. Teljesen fit voltam, különben. A torta viszont elég jól sikerült (RigóJancsi). Legalább ennyi. :)

 Lányokat semmiképpen nem tudtam rávenni, hogy egységesen vágjanak normális képet
legalább egy kép erejéig. :)
 Nagyi is énekelte velünk együtt a boldog szülinapot. :)

Tortát is megkapta. 

Anya-fiú kép nem készült, pedig ÉN szerettem volna csinálni egyet...

Mivel a köszöntés elég későn volt, így a torta volt a Lányok vacsorája is egyben. Reméljük, jövőre kicsit nagyobb ünneplést tudunk majd rendezni. :)

Kedves Jutka, ezúton is nagyon jó egészséget, sok boldogságot kívánunk Neked születésnapod alkalmából! :)

2011/10/04

Pécs és környéke

Gábor kapta szülinapjára az utat Anyuéktól. Én mindenképpen még szeptemberben szerettem volna elmenni. Szeretek szeptemberben kirándulni. Főleg, ha ilyen jó idő van, mint most volt. :)

A szállásunk nem Pécsett volt, hanem Pécstől kb. 12 km-re, a Mánfa mellett található Bánusz Tanyán. Telitalálat volt számunkra a hely kiválasztása.



Eredetileg csütörtökön szerettünk volna menni, így hétfőn délután, amikor végülis kiderült, hogy a pénteki napon nem tudnak minket ellátni, de szombattól rendben van, elgondolkoztunk, hogy végül hogy legyen. Gábor szeretett volna a héten menni, és mivel nem volt akadálya, így már másnap útra keltünk. Délelőtt még elmentem a lányokkal, Jutka segítségével tátikára, maszat klub elmaradt, Gábor pedig megkötötte a biztosítást, eredetvizsgáztatta az autót. Én még hétfő délután sebtiben kimostam a maradék szennyest, kivasaltam, amit ki kellett, és lényegében készen is voltam. Ebéd után indulhattunk is. :) Már nem tudom, hány órára értünk le, kb. 4-5 óra tájban. Nagyon kedvesen fogadtak minket, csak mi voltunk vendégek a házban. Volt egy kis pontatlanság a szobát illetően, a problémát nagyon kedvesen kezelték és megoldották, nem úgy, mint Sopronban... Tehát mindezek ellenére jókedvvel indultunk neki bejárni a tanya birodalmát. A recepción a pincér fiú volt, tájékoztatott minket, hogy a kapun kívül vannak vaddisznók, majd odébb sétálva van egy horgásztavuk is. Odaadta a kulcsát is, mi pedig nekivágtunk az útnak. A vaddisznók barátságosak voltak, röfögtek nagyokat, Lányok élvezték. :) Ahogy a jó levegőt és a rohangálást is. Utólag belegondolva, az ott töltött 3 napban, ha nem a kocsiban ültek, rohangáltak.





A horgásztó valami gyönyörűséges volt, nem hozzáértő szemmel nézve is. :) Nem olyan régen csinálhatták. Idén még nem igazán működött, voltak gondok vele, de jövőre mindenképpen szeretnék üzemképessé tenni, halőrt felvenni. Bő egy órát sétáltunk, pedig meg sem kerültük a tavat, nem néztünk be mögé, mi van a másik oldalán. Kezdett hűvösödni, jobbnak láttuk visszafordulni. Isteni finom vacsorával koronáztuk meg a napunkat. A szakácsnő is nagyon kedves hölgy volt, lehetett Vele alkudozni, ha valamin változtatni szerettünk volna. Ezt persze Ő ajánlotta fel, nem én voltam olyan pofátlan ám! Az, hogy két személyre kértük a vacsit és mind a négyünknek hoztak maguktól terítéket, evőeszközt, szintén meglepett.

A szobában még elrendeztük az ágyakat, Lányok mentek a kisszobába, mi meg aludtunk kint a kinyitható kanapén. Végülis elég kényelmes volt, csak a lepedőt gyűrtem mindig magam alá. Lányok úgy aludtak, ahogy itthon szoktak, nem volt panasz Rájuk. Reggelinél oda volt már terítve nekünk, ahol az előző este is ültünk. Szintén mindenből 4 db volt elkészítve (pohár, bögre, tányérok). Ezúttal más volt a személyzet, így a Lányok nem győzték mondogatni - minden reggel -, hogy pszt, bácsi alszik... néni is. :)

Reggeli után egyből felkerekedtünk, és első utunk egy olyan helyhez vezetett, ahol lehet lakatot venni. Ez egy tesco volt, így ha már ott voltunk, akkor feltankoltunk kellő mennyiségű innivalóval és ennivalóval is, mert úgy terveztük, hogy az ebédet kihagyjuk, nem pazaroljuk rá a drága időnket. Lányok is csak pogit ettek, meg csokis croissant-ot.

Ezek után már semmi nem tarthatott vissza minket, mentünk Pécs belvárosát, Gábor kedvenc városát megnézni. Ugyan egyikőnk sem először járt itt, mégis olyan élvezet volt megcsodálni a házakat, tereket, szökőkutakat, mintha még sosem láttuk volna.

Túlságosan nem készültünk fel úgymond kötelező látnivalókkal, mert nem tudtuk, a Lányok hogyan fogják fogadni a kiruccanás e fajtáját, hiszen eddig az Ő szempontjuk alapján választottunk programokat. Gábor szerencsére nem felejtette el a babakocsit, én már teljesen leszoktam róla, úh. simán itthon hagytam volna. De nagyon jó volt, hogy nálunk volt. Parkolni a Pécsi Árkád tetején parkoltunk, az bizonyult a legkedvezőbbnek az első óra ingyenességével... :)

Aki járt már Pécsett, jól tudja, hogy az ember, ha akarja sem tudja elkerülni Gázi Kászim Pasa Dzsámiját, mert pont a főtér közepén áll. Gyönyörűséges már kívülről is. Én belülről még nem láttam, de ma már tudom, ha láttam volna is, akkor is bemennék újra és újra megnézni. Lányok már itt elkezdtek élni, és ekkor már tudtam, hogy nem lesz semmi gond a városnézéssel, a templomokkal, a várakkal. Múzeumba még nem szerettem volna elvinni Őket, mert nem tudtam volna alaposan megcsodálni a kiállított tárgyakat, festményeket, így ezek a következő alkalomra maradnak. Amikor is már tudni fogjuk, hogy felesleges elmenni Mohácsra, Harkányba. :) A legjobban a Zsolnay múzeum, manufaktúra nem megtekintése fáj, de jövünk mi még Pécsre! :)
 Városháza
 A hihetetlen szépségű Megyeház.
 A méltán híres meseszép Zsolnay kút.


Dzsámival a háttérben.
 Dzsámi belülről.

 Pécsi Nemzeti Színház.
 Szökőkút - az egyik a sok közül. Ebben arcot is mostak. :)
 Lakatfal...
 a MI lakatunk is ott van már. :D
 A szintén gyönyörű Pécsi Bazilika.
 Bazilika belülről. Szerencsénk volt, kifele menet éppen megszólalt az orgona, így maradtunk még, és nem bántuk meg. Nagyon szépen szólt.

 Gyerekeink szerint ez egy torta. :)

Miután nagyjából kigyönyörködtük magunkat a belvárosban új útirányt jelöltünk ki magunknak. Ennek az volt főként az oka, hogy Lányainknak aludniuk kellett. Irány vissza az autóba, és megcéloztuk Siklóst. Nézegettem a kis útikönyvünket, hogy vajon mennyire érdemes elmenni Harkányba és Villányba, végül úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk fürdőzni, így kihagyjuk Harkányt, nem szeretjük a bort, így Villányba sem megyünk el. A várakat viszont imádjuk, ezért Siklósra mindenképpen benézünk. Lányok még aludtak, így tettünk egy kis kört, majd visszamentünk újra Siklósra. Én kiszálltam a Malkocs Bej Dzsámijánál és kívülről lefotóztam. Gondoltam, ha nem ébrednek fel a Lányok, akkor nem megyünk be, csak a várba, de végül az utolsó pillanatban kinyílt a szemecskéjük, úh. csak bementünk körülnézni. Ahogy a 2. kép is mutatja, itt is rohangáltak össze-vissza. Itt fel lett ajánlva nekünk is, hogy ha levesszük a cipőnket, akkor sétálgathatunk a szőnyegeken. Ezt kihagytuk, de a Lányok élvezték egy darabig az össze-vissza való rohangálást.



Nehéz volt visszacsábítani Őket az autóba, amit meg is értek, de végül csak megértették, hogy mindjárt kiszállunk a VÁR-nál, és akkor rohangálhatnak kedvükre mindenfelé. :) Húúú, ez a hely nem csak Nekik, de nekünk is nagyon tetszett. Volt sok kiállítás, bormúzeum, vettünk is egy üveg Tenkes villányi bort (ha már nem mentünk el érte Villányba...), sok sok szép lépcsőt kellett megmásznunk, amit elsősorban a Lányok élveztek nagyon, folyton egyedül akartak menni fel és le is, de olyan magasak voltak a fokok, hogy jobbnak láttuk fogni a kezüket. Volt két teremben kimondottan Nekik tetsző kiállítás bábokból, kitömött állatokból. Nagyon szép, látványos volt, ide kétszer is bementünk.
A vár bejárata előtt.
Az egyik legérdekesebb látnivaló a pottyantós wc volt. :D


A makettek is lenyűgözték Őket. Azt hitték, játékbabaház, lehet vele játszani.
Udvaron.
Legfölül.

Lent, a színpadon is rohangáltak egyet.

5 óra után jöttünk ki a várból, tele élményekkel. Másra aznap már nem volt idő, hazaindultunk, a szálláson ismét vacsiztunk egy nagyot, majd a szobánkban kidőltünk. :) Másnapra Mohács és Szigetvár, Almamellék és Ibafa volt betervezve. Csak azt nem tudtuk, hogy sok látnivaló nincs Mohácson. :( Az emlékparkot ezúttal kihagytuk, de ha már ott voltunk, lementünk a Dunához. Nagyon szép volt!!! Pont jött egy hajótoló hajó (vagy mi), azt jól megcsodálták a Lányok, majd átmentünk a pár méterre levő játszóhajóra. Ott elidőztünk egy kicsit. A homok tele volt kis kagylókkal, hoztam pár darabot haza is belőle.




A Fogadalmi Templomot is csak kívülről néztük meg. Több látványosságot is megnézhettünk volna, elmaradtak. Vagy inkább úgy fogalmazok: megmaradtak legközelebbre. :) Busó baba még úgyis KELL nekem. :P

Városháza

A Szigetvári vár nem volt olyan látványos, mint a siklósi, de maga a környezete sokkal szebb. CSAK fákat, bokrokat lehet látni mindenütt, nagyon romantikus egy hely. :) Picike kis múzeuma van, viszont itt mindent meg lehet fogdosni, ki lehet próbálni.





Kincső nagyon jól érezte magát az ágyúban. Ki sem akart jönni belőle. :)
Zrínyi székében trónolva...

Szép kis sétánk után ismét az autóban kötöttünk ki, és nagyon bíztam benne, hogy Almamelléken tudunk majd egyet kisvasutazni. Sajnos csak hétvégén jár a kisvasút, de olyan kedvesek voltak az ott felügyelők, hogy megengedték a Lányoknak, hogy felüljenek, kipróbálják a vagonokat, amit Ők persze ki is használtak.
 


Almamelléken át vezetett az út Ibafa felé. Nagyon reméltem, hogy ha már vonatozni nem tudtunk, legalább a pipamúzeumba be tudunk menni. Ugyan nem tudtuk, hogy van e pipamúzeum, de véleményem szerint KELLett, hogy legyen. Meg is találtuk rögtön. El kellett menni a kulcsos Hölgyért, aki aztán nagyon készséges volt, sajnos a Lányok itt már nem nagyon tudtak viselkedni, ezért a történetet nem tudtuk végighallgatni - majd legközelebb - ez volt a fő mottónk ittlétünk alatt. :)









Hazafelé bementünk még Pécs belvárosába, szerettem volna eljutni a Zsolnay múzeumba, meg úgy terveztük, hogy az Aranygaluskában fogjuk elkölteni a búcsúvacsinkat. Ebből nem lett semmi. Babakocsi nélkül indultunk útnak. MINDEN szökőkút működött, esélyünk sem volt a haladásra. Ráadásul Kincső kiverte a balhét, hogy éhes, így szokásunktól eltérően a sarkon lévő "Mekiben" vettem Nekik kaját, azzal kellően jól is laktak. :( Majd visszafelé fagyiztunk egyet. Jó nagy adagban mérték a fagyit, nem úgy, mint amihez szokva vagyunk, rajtam ki is fogott, pedig csak két gombóccal kértem. Nem túl éhes állapotban értünk haza, de azért ettünk egy kicsit. Én gulyás levest, mert egy picikét átfagytam, Gábor pedig hawaii-os húst, amiből csipegettek a Lányok.




Az Aranygaluska, aminek a nevétől is már megkívántam az aranygaluskát, mégsem került sor az elfogyasztására. :( DE nem baj, Anyuval megbeszéltük, hogy csinál nemsokára, mert Ő is úúúúgy enne! :)


Reggeli kép az ablakunkból...
Jól ment a kék csodánk, meg voltunk vele elégedve egész úton. Megtartjuk. :)

Pécsre pedig visszatérünk, ez nem vitás. Még az is lehet, hogy idén, ha összejön Gábor kívánsága szerint. :)