Mindenféle

Igen, ez most egy olyan mindenféle bejegyzés lesz. Lehet, hogy várnom kellene vele ötödikéig, de most előre jellemzem őket. :) Kivételesen felírtam pár dolgot egy lapra, hogy ne felejtsem el, ezeket fogom most megosztani a kedves olvasóinkkal. :)

Zsófink egy harci amazon.

Kincső egy tündérbogár.

Ezeket ugyan nem jegyeztem fel, csak úgy eszembe jutottak, de röviden így lehetne jellemezni mostanában a kislányainkat. Zsófi folyton beleköt a Kincsőbe, méghozzá úgy, hogy ő békésen játszik, egyedül, türelmesen, belefeledkezve a játékba, élvezi látni rajta, erre egy pillanat alatt ott terem a Hugicája és máris kikapja a kezéből az adott játékot, és visítva rohan el vele, mintha ő lenne a kárt szenvedett fél. Ezekből különben hatalmas visítások szoktak keletkezni, amit elég messze el lehet hallani, főleg, ha még én is megemelem a hangom, hogy túlkiabáljam őket. Na, akkor inkább nem kérdezném meg a szomszédokat, ki mit gondol éppen. :)

A reggeleket két hete szinte minden nap hatalmas vinnyogással kezdték. Alighogy kijöhettek az ágyukból, elindultak a játékokhoz és már szinte indult a napi vita, veszekedés, stb. Egyik ilyen napon voltam úgy, hogy pillanatok alatt összekaptam magam és mentem velük a játszótérre. Nem érdekelt, hogy még sosem voltam egyedül velük, csak az motivált, hogy csend legyen körülöttem. Mármint veszekedés mentes légkör. Ez nekem már felér a csenddel. :)

Szóval elmentünk a játszótérre, 9 óra előtt pár perccel értünk oda - akkoriban MÉG 8-ig is aludtak a Csajok, nem úgy mint jó pár napja, hogy fél 6-6 között ébrednek... :(

A játszótér zárva volt még, pedig elvileg 8-tól nyitják... Na, a Csajok egyből rázendítettek. Azt a csalódást, amit akkor érezhettek, le sem tudnám írni. Húúú, gyorsan előkaptam a kis finomságokat, amit vittem magunkkal, hátha éhesek lesznek. Valamennyire le is csillapodott az üvöltés, én próbáltam felhívni a kerítésen megadott telefonszámot, de senki nem vette fel. Viszont pár perc múlva megjött a kulcsos bácsi és beengedett minket a térre. Csajok persze egyből rohantak be, szanaszét, élvezték, hogy végre bent lehetnek.

Szerencsére minden simán ment, nem volt semmi gond. Zsófi abszolút tud egyedül felmenni a csúszdára és bátran lecsúszik, míg Kincső igényli, hogy legalább mellette legyek, de néha a kezét is meg kell fogni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy milyen jó érzés is az, amikor még szükség van rám, ránk. :) Kicsit később jöttek még gyerekek, így össze lehetett keverni a homokozó játékokat, mert a gondos szülők (Gábor és én) még mindig nem írták bele pár játék kivételével a monogramokat.... :) Zsófi persze itt is alakított. Amikor még szabad volt mind a két hinta, Kincső elindult az egyik felé, kérdeztem is Zsozsókától, hogy szeretne e Ő is jönni, de nem-mel válaszolt és ment csúszdázni. Eddig nincs is probléma. Csakhogy időközben beült egy másik gyermek is a hintába, és alig ült benne pár perce, jött a mi kis Másodszülöttünk és csapott egy kisebb patáliát, hogy márpedig ő is hintázni szeretne. Türelméről nem éppen híres Leányunknak volt pár kellemetlen perce, de végül megnyugodott és elment mással játszani. :)

Szóval két hete lassan, hogy egyedül is elmentem Velük a játszótérre, ami azóta is nagyon jó figyelem elterelés a vinnyogásról, valamint arról, hogy én most nagyon álmos, fáradt vagyok és hisztizni akarok a cumimért. Merthogy nagyon cumisak lettek a Csajok. Illetve lennének, ha kapnák minden egyes kérésre, de nem kapják, hiába hiper-szuper modern cumik ezek már, és nem tesznek kárt a fogukban, stb. Holnap szeretnék Velük elmenni a tátikára, ami egy zenés, verses kis foglalkozás a gyerekeknek. Hangszerekkel, játékkal. És most, hogy már nem alszanak délelőtt, meg is lehet valósítani. Ja, és állítólag vihetem őket egyedül is, nem kötelező a két gyerek-két felnőtt felállás sem. Ettől függetlenül, ha ráér a Jutka, akkor megkérem, kísérjen el minket, az úgy mégiscsak kényelmesebb, ráadásul sokat kell buszozni. Ilyenkor azért sajnálom, hogy nem tudok vezetni. De azért így is megoldom. :)

Kincső mostanában eléggé önálló kezd lenni, illetve szeretne lenni. Többször előfordult már, hogy egyedül akarja felvenni a kis cipőcskéjét, vagy a szandálját. Hagyom egy darabig, hadd próbálkozzon, aztán elmegy a türelme, mert nem sikerül, akkor de csakis a legvégén engedi, hogy segítsek neki, ilyenkor együtt vesszük fel a cipellőt. :) Szerencsére nem minden cipőfelvétel zajlik így... :) Egyébként Kincső egy nagyon érdekes jellemű Lány. Nagyon jól eljátszik egyedül, nagyon félre tud vonulni a Húga javára (legyen szó játékról, vagy rólam, vagy a Gáborról), ugyanakkor azon kívül, hogy ilyenkor is szemmel tart minket, vagy inkább a Zsófit, nagyon ragaszkodó. Nemcsak hozzám, hozzánk, hanem elsősorban a Zsófihoz. Ha előbb ébred fel, folyton mondja, hogy Zsozso. Ha kap valamit, inni, enni, bármit, egyből kér a Zsófinak is, nehogy Ő ne kapjon. És ez mindig így van, ez nem csak néha, hanem minden egyes esetben. Amit Ő kap, az jár a Zsófinak is, és gondoskodik róla, hogy ne is maradjon ki a testvérkéje semmiből, amiből Ő is kap. Nagyon aranyos és megható ez a figyelmessége.

Viszont Kincső makacsságához fűződik egy másik mozzanat is, amikor is pénteken nem volt hajlandó megengedni, hogy adjak rá tiszta pelust. Amúgyis hadilábon állunk Vele pelenkázás terén, valahogy most jött abba a korszakba, hogy küzdelem minden második pelenka csere. Van ilyen, tudom jól, nem is aggódom, hogy ez most már mindig így lesz, majd átlendül újra. Szóval, pénteken úgy döntöttem, hogy akkor nem erőltetem a pelenkát. Adtam rá egy bugyit, és szóltam Neki, ha kell pisilni, vagy kakilni, jelezzen, de még időben. Persze Zsófinak is bugyi kellett, pelus nélkül. Jaj, hogy élvezték, nem győztek fel-alá rohangálni, tök cukik voltak. :) Pár hete nagyon jól elszórakoznak azzal, hogy fürdés előtt rápisilnek DIREKT a pelenkázóra, majd a fürdőkádban is nagyon jókat pisilnek, hogy aztán meg tudják mosni a puncijukat. :) Jól elvannak ám. :P
Gábor lehozta a padlásról a bilit, de csak egyet talált meg, utána én is felmentem, MERT amíg én elmostam a megtalált egyet, addig Kincső felmászott (!!!!!!!!!) a padlásra. Jövök vissza, hogy megmutassam Nekik, hova kérem a pisit és a kakit, de csak a Zsófit látom, aki szintén a nekiindult a padláslépcsőnek. Már a 4. fokán állt. Keresem a Kincsőt, nem látom sehol. Erre felnézek, és az utolsó lépcsőfokon állt. Majd meghaltam ijedtemben!!! Uralkodnom kellett magamon, hogy ne sikítsak fel, szépen, normális hangerőt erőltetve magamra hívtam a Gábort, aki a padláson volt, hogy segítsen a Kincsőnek fellépni, mert már csak az volt hátra neki, de azzal küzdött. Persze a Zsófinak is fel kellett mennie, ezért mentem fel én is. De előtte Zsófit még ráültettem a bilire és nagyon ügyesen bele is pisilt. Elég sokat. Kincső nem volt hajlandó ráülni a bilire, ezért Gábor felhozta a Jutkánál lévőt, ami nagyon aranyos, figurás, meg görgős is, szóval jól eljátszhat rajta a gyerek, amíg elvégzi a dolgát. Na, ez már a Kikinek is bejött és pislantott a bilibe egy nagyot. Innentől kezdve az volt a játék, hogy ki tud többször belepisilni a bilibe. :) Fürdés előtt pár perccel látom, hogy Zsófi nagyon nyomja a nagydolgát. Na, gyorsan le a bugyi, rácsüccs a bilire, így abba pottyant bele. De ez nem szándékos volt részéről, és a Kincső is inkább a kádba nyomta bele, mint a bilibe. :( Előfordul. Azóta nem akarnak a bilire ülni, de a Kincsővel továbbra is küzdelem egy-egy pelenka csere.

Aztán. Volt, hogy kezdtek tönkremenni a banánok. Klári Mama ellát minket banánnal, de a Csajok csak ritkán eszik meg. Mivel kidobni nem akartam, gondoltam, készítek belőle turmix-ot, aztán vagy megisszák, vagy megisszuk mi. Na, persze elég nagy adag lett, több, mint 1 l tejből csináltam, úh mindenképpen jutott volna nekünk is belőle. Lényeg, hogy nagyon, de nagyon nagy sikert aratott!!! Zsófi majdnem 3 pohárral megivott belőle (persze nem felnőtt méretű vizespohárral...).

Volt/van egy kis taknyosság is, sajnos. Zsófi pénteken (20-án) volt taknyos, majd szombatra elmúlt neki, de akkor meg Kincsőn jött ki. Zsófin hétfőn újra. Egész héten küzdöttünk vele, inkább Kincsőt viselte meg jobban. Neki a mellkasát is kennem kellett, mert köhögött alváskor. Először WickVaporub-bal kentem be, de azátn nem nagyon használt, így a régi fortély mellett döntöttem és disznózsírral kentem be a mellkasát. Ugyan a köhögést elmúlasztotta két nap alatt, viszont olyan kiütéses lett a bőre, hogy csak na! Ennek is kellett pár nap, hogy elmúljon nyomtalanul, de mára már csak napi 1-2 orrtörlés maradt számára, Zsófinak pedig ma először, hogy nem kellett egyszer sem megtörölni sem az orrocskáját. Két napig porszívóztuk is az orrukat, mert muszáj volt. Utálják. Én is.

Beszéd. Úgy veszem észre, hogy egyre jobban beindult a fejlődés e téren is. Minden nap meglepnek egy új szóval legalább. Főleg a Zsófi dumásabb. Csak úgy, minden bevezető nélkül kimondja a tárgy nevét. A gomb-bal kezdte. Aztán volt már a játszóruha is, amit nagyon szépen ejtett ki, valóban érthetően. Most nem jut eszembe más szó, de igyekszem a valódi hófordulójukra összeírni párat, hogy ne csak írjam, hogy mennyit beszélnek már, hanem igazolni is tudjam. :) Viszont sokat beszélnek a saját kis nyelvükön is, amitől nagyon félek, nehogy az ő kis nyelvük legyen az elsődleges nyelv, és a magyar csak a külvilággal való kommunikáció nyelve. Remélem, nem így lesz!

Zsófink folyton összetöri magát. De tényleg. Tudom, minden családban kell, hogy legyen egy ilyen gyerek, nálunk Zsófi ez. A száján ért sérülés a mai napig nem múlt el. Valamelyik nap fel lett állítva az örökölt ugrálóvár. Hiába volt az az első, hogy meg lett mutatva, hogyan kell kijönni belőle, hiába jöttek ki többször is egymás után hibátlanul belőle, Zsófi csak addig ügyeskedett, míg ki nem próbálta, milyen az, amikor fejjel előre mászik ki. Pedig még rá is szóltam, hogy forduljon meg, és vissza is mászott. Meg is nyugodtam, visszafordultam Kincsőhöz, erre már csak a nagy üvöltést hallom, és hátranézve látom, hogy a keze maga alá gyűrve, arccal előre lóg ki az ugrálóból, lába még bent van, de az arcával már felmosta a kövezetet. Jól felhorzsolta az állát, a száj-orr közti részt és ha ez nem lett volna elég, még az orra is vérzett!!! Nagyon sokáig. Sőt, még másnap is véres trutyi jött ki az orrából. :( Egyébként Zsófink egy kis cicababalány. Folyton azt lesi, hol tudja magát nézegetni, és nagyon tudja magát illegetni is. :)

Itt éppen a sütőben nézegeti magát. :)

Most viszont már lassan 3 órája alszanak a Csajszikák, úh. be is fejezem az írást, mert fel fognak ébredni hamarosan. Következő bejegyzésemben elmesélem, milyen volt az esküvő, valamint a vele járó út Gyulán, illetve Békéscsabán. :) Aztán adós vagyok a gyereknappal is, és talán utol is értem magam. Talán.

Végül egy kép, amin sikerült megörökíteni Kincsőnk önfeledt nevetését (még ha félpucér is). :) Ez nem azon a pelenka mentes napon készült! :) De legalább látni, milyen "vastag" gyerekeink is vannak. :)

Zsófi névnapja

Lassan minden bejegyzésemet kezdhetném egy heti, kétheti összefoglalóval. Sajnos. Ráadásul a probléma mégis azzal van, hogy szinte már nem is emlékszem ezekre a napokra. :( DE öröm az ürömben, hogy ha most sem írnék, meg úgy általában nem írnék, akkor a már lejegyzett eseményekre aztán végképp nem emlékeznénk pár év múlva és szegényebb lenne a Csajok emléke. :) Így tehát annak örülök, hogy nagy ritkán mégis leülök és írok pár sort, pedig most is inkább olvasnám a nagyon izgalmas kis könyvecskémet, amit még Karácsonyra kaptam (Ken Follett: A harmadik iker).

Zsófink neve napján igencsak borongós volt az időjárás, ezért is döntöttünk úgy, hogy elmegyünk a Művészetek Palotájába, ahol még sosem jártunk, de már régóta terveztünk elmenni. Andi, az ikres anyuka, akiről már korábban írtam, ajánlotta a vasárnapi cifra palotát, mert az ő gyerekei nagyon élvezték.

Eredetileg más programot találtunk ki arra a napra, először felmerült egy Velencei-tavi kirándulás, majd én inkább a Vadasparkra szavaztam a gyerekek szempontját nézve, de az időjárás döntött, mivel szombat éjjel elég sok eső eshetett, ezért elmaradt a vadasparki kiruccanás, a szeles idő elvette a kedvünket a Velencei tótól, így jött az ötlet, menjünk el a Müpa-ba és nézzük meg milyen is ott. Húúú, nagyon élvezték a Csajok. Ahogy írtam, nem volt túl jó idő, ezért nem villamossal mentünk, ahogy terveztük, hanem autóval. Persze ehhez a döntéshez az is hozzájárult, hogy nem tudtuk, mi vár ott ránk, nem tudtuk, meddig maradunk. Ha a Csajokon múlt volna, még most is ott lennénk, annyira élvezték. Nagyon sok kisgyerek egy nem olyan nagy területnek mondható helyen, ahol sok játék van, és ahol osztozkodni kell. KELL. Ezzel a mi Lányainknak nem volt bajuk, viszont nem egyszer előfordult, hogy Velük szemben volt irigység, esetleg tettlegesség, hogy kikapták a kezükből a játékot. :( Mindezt Ők szó nélkül tűrték, egy hangjuk sem volt. Eddig is mindig csak büszkék lehettünk Rájuk, most is. :)

Fényképezőgépet nem vittünk magunkkal, valahogy nem jutott az eszünkbe, ezért sajnos nem lettek megörökítve a mi bájosan és önállóan játszó Lányaink. Érdekes módon itt Zsófi is nagyon önállóan játszott, nem kereste folyton a Nővére társaságát, nem akarta elvenni tőle a játékot, hanem a legtöbbször két különböző játék mellett voksoltak. Éppen ezért Gáborral mi is csak elvétve tudtunk pár szót váltani, különben a terem egyik végéből a másikba mosolyogtunk egymásra, hogy lám, milyen édesek a Csajok! :) Cseppet sem elfogult szülők vagyunk ám mi! :)

Egy kis elkerített sarokban zenés foglalkozás volt, ahova Zsófival mentem, akkor éppen rá felügyeltem. Háát, nem nyerte el nagyon a tetszését, pedig szerintem egészen jó volt. Kincsőt csak pár másodpercre tudtam berángatni, már ment is ki. A játékok érdekesebbek voltak. Erről jut eszembe, hogy nem is írtam, hogy amikor Gáboréknak volt a kiállításuk a Max City-ben, akkor volt ott is egy játszóház, amit szintén kipróbáltunk, és amit szintén nagyon élveztek a Lánykák. Leültek mind ott mind itt a kis asztalkához, ami tele volt kistányérokkal és pohárkákkal, alátétekkel, evőeszközökkel, műanyag gyümölcsökkel, zöldségekkel és "ettek, ittak", valamint "etették, itatták" egymást, öröm volt nézni. Adtak belőle nekünk is, tündériek voltak. :) A kiscsúszdát egyedül tudták használni, ami szintén nagyon tetszett nekik. Volt kisautó, kormánnyal mozgatható, nem csak irányítható. Szóval dőzsöltek a Csajszikák.

Soha nem szokott hiszti lenni, akárhonnan is indulunk el, most volt. Persze nem olyan nagy, mint amilyeneket tudnak csapni a gyerekek, szerencsére, de azért volt egy kis balhé, amiből ugyan két perc alatt kijöttek. Lent vettünk egy kis ennivalót, amit úgy gondoltam, hogy úgy esznek meg, hogy az ölünkben ülve nézzük közben a kis zenés előadást, ami nagyon aranyos és szórakoztató volt, egyébként a Búgócsiga zenekar adta elő.
Na, ebből az lett, hogy mi a Gáborral ültünk a széken, a Lányok pedig hol az egyikünk ölében ült, állt, hol a másikunkéban. Amit aztán végül Gábor meg is unt és elindult Kincsővel. Persze nekünk is követnünk kellett őket Zsófival. Még volt egy kis játék, enni nem nagyon ettek, így elindultunk haza, ahol nem volt semmi főtt kaja, mert nem így készültem, hogy otthon ebédelünk. Háát, csak nagyon halkan súgom meg, hogy bizony egy McDonalds-ba ültünk be ebédelni... Nem sűrűn teszünk ilyet sem, már csak azért sem, mert iszonyú drága, legalábbis abszolút nem éri meg az árát a kaja, szerintünk legalábbis, másodsorban pedig azért sem látogatjuk túl sűrűn, mert nem bírja a gyomrom. :( De most ott ettünk, és hogy miért nem volt lelkiismeretfurdalásom!? Azért, mert előre tudtam, hogy a Lányok CSAK sült krumplit fognak enni! És igazam lett. :)

Hazajöttünk, Lányok aludtak egy hatalmasat, és megint volt egy jóóóó napjuk. :)

Drága Zsófiánk, 

nagyon jó egészséget, sok boldogságot, nevetést, 

örömöt, szeretetet kívánunk Neked névnapod alkalmából! 

A Téged feltétel nélkül imádó Családod! :) 

Millió puszi!

Látogatóban Pankáéknál

Eljött ez a találkozás is. Ez is többször át lett téve, de végül szombaton el tudtunk menni az én első magyarországi bébiszitter gyermekeimhez látogatóba. Háát, nem túlzok, amikor azt írom, bizony elsőre igen meglepődtem, amikor megláttam az én kis Drágáimat, akik annyit nőttek, hogy szinte rájuk sem lehetett ismerni!

Tündériek voltak, mint mindig, és a legnagyobb fájdalmamra ezúttal nem én voltam a nagy szám, hanem a Kislányaim ÉS Gábor! Kristóf le sem szállt Gáborról, míg Panka és Rita a Csajokkal volt egész idő alatt elfoglalva. Korábban rajtam csüngtek egész idő alatt, most meg el voltam hanyagolva.

Mondjuk így legalább tudtam beszélgetni egy kicsit, hiszen ezekre korábban nem jutott idő. Pont a sok beszélgetés miatt nem is készült több kép, amit nagyon sajnálok, de nem is lett volna szívem félbeszakítani a kedves játékokat azzal, hogy álljunk be egy csoportkép erejéig! :) A képeken látszik, hogy a Nagylányok mindig a Kicsik körül voltak, és az, hogy a Kristóf Gábort foglalta le. :) Elnézve őket, fel is merült bennem, hogy milyen jól állna Gábornak egy fiú-gyerek is... :)

Jó sokáig maradtunk Pankáéknál, az eredetileg 6 órási távozásból 8 órási lett!!! Így nagyon nem jött össze aznap a 7 órási fürdetés. :) De mint írtam, annyira jól érezték magukat a gyerekek, kölcsönösen, hogy nem akartuk korábban elszakítani őket egymástól. Csodával határos módon Lányaink nem aludtak el a hazavezető úton, pedig még be sem ültek a székükbe, már kérték is a cumit, úh. a búcsúzkodásnál ki kellett venniük a szájukból, hogy tudjanak puszit adni kedves vendéglátóinknak. :)

Zsúfolt hétvégénk nem ért véget a szombati nappal, de az már jöjjön egy új bejegyzésben. :)

Fodrász és osztálytalálkozó

Ez csak egy rövid bejegyzés lesz, mert nem igazán a Csajokról szól, mint inkább rólam. :)

Több hónapnyi várakozás után eljutottam végre fodrászhoz. Ez ugye nem egy egyszerű dolog, ha az ember (jelen esetben én) nem hajlandó bárkihez elmenni, nem tud autót vezetni, ezért a bkv-val való közlekedést is minimálisra kell venni a Csajokkal, akik nem nagyon szeretnek hosszan utazni - csak velem -, mert kényelmetlen számukra, valamint nem tudok délelőtt menni, mert az rövid időintervallum az ébredés és az ebéd között, délután pedig csak legjobb esetben 16 óra után tudok elmenni, de 19 órára itthon KELL lenni, a fürdetés miatt. Az én teljes-generál-ellátásom minimum 2 órát vesz igénybe, de inkább hármat, amit én mindig nehezen viselek, mert ugyan szeretek fodrászhoz járni, de elég hamar megunom, és ideges leszek az időpocsékolástól. :) Na, mindegy, lényeg, hogy múlt héten csütörtökön eljutottam Békásmegyerre fodrászhoz (3-kor indultam itthonról és fél 9-re értem haza...). Háát, lehet, hogy többet nem megyek, annyira nem vagyok megelégedve a végeredménnyel.

És pénteken volt az általános iskolás osztálytalink. Ahhoz képest, hogy 17 éve nem találkoztunk, vagy legalábbis nem mindenkivel, egyből megismertük egymást, és a legjobb az egészben az volt, hogy mindannyian ugyanolyan "hülyék" vagyunk, mint voltunk. :) Sokan nem jöttek el, pedig ígérték, de így is nagyon jó buli volt. Én fürdetés után mentem, 9-re értem oda, és hajnali fél 4-ig ott voltunk egy páran. :) Nagyon, nagyon jó buli volt. Most az évfolyam bulit kezdtem el szervezni (kicsit rutinosabb leszek ezúttal, hogy ne jöjjek ki deficitesen a buliból).

Egy pár kép:

 Volt egy szülinaposunk is. :)

Megbeszéltük, nem várunk újabb 17 évet a következő találkozásig, sőt, volt, akik javasolták a kétheti találkozást. :) Ez már önmagában elég arra, hogy ki hogy érezte magát. :)

Látogatóban

Húúú, nem is tudom, mióta beszéljük Andival, hogy most már tényleg össze kell hoznunk egy találkozót, mire végre sikerült. Andinak szintén ikrei vannak. Vele még pocakos korunkban ismerkedtünk össze, a védőnő által szervezett ikerklubban. Egyből szimpatikus lett, így külön örültem, amikor véletlenül összetalálkoztunk a közértben, hogy lám, még ez is közös bennünk. Az ő gyermekei, Villő és Milán, két hónappal idősebbek a mi Lányainknál. Pont ma egy hete, amikor éppen kikísértem a Klári Mamát, találkoztunk megint. Már bent ült az autóban, amikor észrevett és kb. 3 mondatban megbeszéltük, hogy akkor aznap délután át is megyünk hozzájuk. Meg is ejtettük a látogatást, ami nagyon jól sikerült. Nekem ezek a látogatások mindig tanulságosak, és várom, hogy viszonozhassuk őket. És hogy miért tanulságosak? Azért, mert látom, hogy a gyerekek mennyire féltik (szépen fogalmazva) a játékaikat az idegen gyerekektől. Nálunk nagyon nem volt még azóta gyerek, mióta a Lányok ilyen "nagyok", de a legutolsó kis Látogatónk esetében nem voltak irigyek. Érdekes volt látni a változást a gyerekeken. Eleinte nem nagyon érdekelte őket a két új Lány megjelenése, sőt! Aztán eltörött a mécse, és először Milán borult ki azon, hogy osztoznia kellett a játékokon, még akkor is, ha neki esze ágában sem volt játszani az adott játékkal. Folyton lecsapta magát a földre, szerencsére a fűbe, nem a kőre, és úgy üvöltött. A hangereje meg sem közelítette a mi Lányainkét... :) Édes volt, ahogy szipogott. Ezt többször eljátszotta. Végül Villő is kiborult. Aztán bementünk a házba, ahol volt egy csúszda. Na, innentől kezdve esély sem volt arra, hogy újra kimenjünk a kertbe játszani. De végülis bent is nagyon jól elvoltak a gyerekek, és itt nem volt vita sem.

Nagy sokára eszembe jutott, hogy van nálam fényképezőgép, így kattintottam pár képet. A gép teljesen lekötötte Milánt, nem győzött fotózni, és nézni, hogy mit csinált. Nagyon édes volt. :)

Reméljük, hogy hamarosan mi is viszonozni tudjuk a kedves vendéglátást, ahol Lányaink valóban jól érezték magukat. :)

Mama születésnapja

Elég nagy szégyen, de bizony külön kép az ünnepeltről és az Unokákról nem készült. :( Pont pár napja hőbörgök, hogy milyen kevés kép készül mostanában. Ma neki is álltam fotózni, de későn vettem észre, hogy a kártya nem is volt benne a gépben, így az összes elveszett. :)

Szóval, Anyukámnak 9-én volt az 55. születésnapja, amit sikerült családi körben, szeretetben megünnepelni. :) Sajnos, mostanában nem úgy alakulnak az anyagi dolgaink, ahogy szeretnénk, így nem tudtunk rendes ajándékkal készülni, pedig terveim már tavaly is voltak, mivel szeretném Őt meglepni. Nem jött össze, talán késve be tudjuk majd pótolni. Szerencsére elég nagy ajándék Neki a két kis Lányzó. :)

Tortával készültem, természetesen, sőt, szerettem volna emeletes tortát sütni az én drága, egyetlen imádott Édesanyámnak, de akadt egy kis gondom a díszítésnél, így lett két tortája Anyunak. :) A megrendelése dobos tortára szólt, ezért az volt a nagy torta, erre viszont tettem egy marcipános bevonatot. Nem vacakoltam a fondant elkészítésével, és nekem bőven megérte megvenni a marcipán masszát, mint bénázni a porcukorral, hogy vajon sikerült e eltalálni a megfelelő állagot, vagy sem. Pont az oldalán lett egy kisebb szakadás, ami ugyan tényleg nem volt nagy, viszont éppen elég volt ahhoz, hogy ne maradhasson úgy. Kapott egy "szalagot" maga köré, és máris úgy nézett ki, mint egy kalap. Ezért lett kettő darab torta. Ezt a kalapot csinosítgattam még egy picit, mire megkapta eredeti formáját.

A másik torta egy újítás volt, méghozzá ismét Kiskuktához fordultam ötletért. Szerettem volna új ízt kipróbálni, és nála mindig találok a kedvemre valót. Ezúttal a mandarinos máktortája fogott meg, és el is készítettem. Nagyon, de nagyon finom lett. Nem egy émelyítős édesség, éppen ellenkezőleg, nagyon finom, könnyű torta, ami nagy sikert aratott. Apu nagyon aranyos volt, ugyanis ő még soha nem sütött tortát, senkinek, éppen ezért mindannyian meglepődtünk, hogy nem csak hogy sütött, de még szív alakú is volt az ő tortája, aminek nem más volt az alapanyaga, mint mák!!! :) Még soha egyikőnk sem sütött mákos tortát, a bejgli az más, de mákos torta vagy egyéb süti nem készült. Idén Anyu kettőt is kapott. Apu tortája is nagyon finom volt. Középen elvágta és annyi baracklekvárt tett bele (egy üveggel!!!!), amennyit mindig is szerett volna látni a sütijében, tortájában. :)

Ezen kívül Anyu is készült túrós pitével, Gábor imádja a túrós sütiket, én meg csak a pite formájában, és még kedvenc szelettel is, amit a Zoli szeret nagyon. Ez utóbbit szív alakú formában sütötte meg, így kapott Zsófink is, előnévnapra. :)

Szerencsére az idő abszolút kegyes volt hozzánk, kint tudtunk lenni a Csajokkal, játszottunk, a homokozót is fel tudtuk avatni, jól éreztük magunkat. Egyedül a másnapi időjárás nem kedvezett számunkra, hideg is volt, az eső is esett egész délelőtt, úh. hiába aludtunk kint Fóton. Bezzeg, amikor ebéd után elindultunk haza, addigra kisütött a nap... Na, de ennél rosszabb időjárás ne legyen Anyu szülinapján soha! :)

Drága Anyucikám, megtapasztalhattad, hogy hétfőnként, amikor legtöbbször már nem vagy itt a Lányok ébredésénél, a Csajok, főleg a Zsófi úgy köszönt engem reggelente, hogy Mama?, Mama? :) 

Ebből is láthatod, hogy nagyon, de nagyon szeretünk Téged, nálad jobb Édesanya nincs a világon, 

és biztos vagyok benne, hogy mindent meg fogsz tenni azért, hogy ne legyen nálad jobb Nagymama sem! 

Ahogy nálad jobb Anyósa (jelöltje) sem lehet Gáboromnak! :) 

A lényeg, hogy a családod nagyon szeret Téged, 

kívánjuk, hogy minden születésnapod legyen nagyon boldog,

betegség Téged elkerüljön, 

csak a vidámság, nevetés legyen örök vendéged! 

Sok puszi!

Egy kis összefoglaló

Hmmm, megint elcsúsztam a bejegyzésekkel, mint mindig mostanában. :(

Most csak egy pár mondatos bejegyzéssel szeretnék előállni, amelyben lejegyzem, hogy úgy tűnik Lánykáink szépen lassan elkezdenek beszélni. :) Lassan 5 napja, hogy kezdik ismételgetni a szavakat,a miket mondunk, ezért elkezdtem kérni is Őket erre, de ez a ritkábbik eset, inkább maguktól mondják utánunk a szavakat. Ráadásul érthetően. Van, hogy nehezebb szavakat, mint pl. Erzsi teljesen érthetően mondanak ki, ugyanakkor a Kiki-t, Kincső becézését nem tudják vagy nem akarják kimondani. Továbbra is mind a ketten Zsozso-k, egymásnak legalábbis. :)

Egyre szebben esznek egyedül evőeszközzel, bár nem olyan hatékony, mintha mi etetnénk Őket, de ez van. :)

Szépen szólnak legtöbbször, ha bekakiltak, de a bili szótól irtóznak, így azzal nem próbálkozunk.

A hisztik mindennaposak továbbra is, borzasztóan tudnak viselkedni, de csak itthon, szerencsére. :)

Ennyi, azt hiszem, írom a többi elmaradt, de fontos eseményeket. :)

Papa születésnapja

Szerdán volt Gáborom Apukájának a születésnapja, a Lányok egyik Papájának, akit néha Tatának is hívnak. :) Árpiról sok sok mindent tudnék írni, Ő az, aki nem beszél túl sokat, bár néha rájön a beszélhetnék, és akkor hosszú perceken keresztül mesél nekem. Ő ül a lépcsőfordulóban, én pedig fent a lépcső tetején és hallgatom. De legtöbbször csak akkor szól, ha van mit mondania, kérdeznie. Végtelenül jószívű, mindig lehet rá számítani, segítőkész, és a szerettei, barátai bármit bármikor kérhetnek tőle, biztosan nem fog elutasító választ adni.

Nagyon szereti a sportot, és nem csak nézni, hanem űzni is. Kajakozik, bicajozik, focizik annak ellenére, hogy biceg a bal (?) lábára. Azért azt a focit megnézném egyszer... :) Szenvedélyesen, megunhatatlanul szereli Mini-jét, a biciklijét - vagy másét. De mivel Ő is férfiból van, a többi, kötelező dologért megesik, hogy nem csak egyszer kell szólni neki, hanem noszogatni kell. :)

Mindig megkérdezem a leendő szülinapost, hogy milyen tortát szeretne, szerencsére a legtöbbször rám van bízva a választás. Árpiról tudom, hogy imádja a csokit minden mennyiségben, és azt is tudom, hogy odavan a Sacher tortáért, ezért nem volt kérdéses, hogy mit fogok sütni számára. Elég szűkös volt az időm, mert szerda reggel mentünk el vásárolni, Gábor nem ért rá előző nap, ezért maradt az utolsó pillanatra. A torta finom lett, viszont időm nem maradt kreatívkodni. Sajnos.

 Csajok egyből lecsaptak a sütire, aminek a közepén még nem dermedt meg a csoki. Nem győzték lenyalni az ujjacskájukról. :)

Meg is kóstolták a tortát, ami szerencsére ezúttal is finomra sikeredett. :)

Kedves Árpi, nagyon, de nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked sok szeretettel! Remélem, még nagyon sok tortát süthetek Neked! :)

20 hónapos forduló

Megint eltelt egy hónap. Hihetetlen. Két hete készülök rá, hogy lejegyezzem, mik az újdonságok. Persze sosem került sor rá. Még időben sem.

Ami biztos, vannak új szavaik a Lányoknak:
- hab
- bab
- volvo :)
- torta (tóta)

Több nem jut eszembe. :( Fogjuk a késői időpontra, nem fog úgy az agyam, ahogy kellene.

Zeneszámokat tudnak kérni, ha van jellegzetes része a dalnak. Pl. van egy cha-cha-chás szám, amiben sok a "bum-bum-bum", illetve van egy Republic szám, aminek a refrénjében elhangzik a "dom-dana-dom-dom-dom", és ezeket főleg a Kincső szokta kérni. :) Mondja, hogy bum-bum, és hogy dom-dom-dom. 


És ami még szintén tuti, hogy nagyon sokat veszekednek, verekednek ismételten. Folyton ki akarnak maguknak tulajdonítani, és azt sem tűrik, hogy a testvérük is odaüljön az ölembe. Ezen kívül jellemző az is, hogy a Zsófinak folyton az kell, ami a Kincsőnél van és el is akarja venni tőle. Ha nem adja a Nővére oda neki, akkor bizony odavág neki egyet. De ha el is veszi a Kincsőtől, akkor a Kincső bünteti meg érte, szintén nem szavakkal. :(


Szóval elég agresszívak. :( Remélem, hamarosan kinövik!


Zsófi továbbra is töri, zúzza magát folyton folyvást. Szinte nincs olyan nap, amikor ne történne Vele valamilyen kisebb baleset.

Ma pl. akkorát esett hazafelé jövet az aszfalton, hogy lett egy jó nagy dudor a homlokán, persze szép lila színnel... Van ilyen. :)


Nagyon szeretnek mostanában habok között pancsolni. Régen irtóztak tőle, de most már szinte elképzelhetetlen a fürdés hab nélkül.

 Kincső

Zsófi


Megmosakodnak, ahogy mondjuk, hogy melyik testrészüket mossák meg, már csinálják is. Egyedül a hónalj szót nem nagyon tudják megjegyezni, mit is jelent, de a többi megy hibátlanul.

 Zsófi

Kincső


Egyébként, ha éppen nem ölik egymást és ezzel együtt az én idegeimet, akkor nagyon édesek, de ennek eléréséhez az kell, hogy NE legyünk bent a házban. Hiába tudnak kimenni a teraszra, és ott rosszalkodni akár, nem segít. Ki kell menni a házból. Lehet ez a kert, vagy kint az utcán, az már mindegy, csak NE bent legyen. Lassan át kell szoknom a kora reggeli főzésre, vagy délután főzök, amíg alszanak. Mert már ebéd után alszanak 1-2 órát, mikor mennyit. Van, hogy 3 órát, de ez ritka. Reggel 8-fél 9-ig alszanak, este pedig fél 8-kor van fürdetés. 


Ezért van a blog is elhanyagolva. :( Most is csak azért tudok írni, mert Gábor nincs itthon (és már kivasaltam minden ruhát, amire szintén nem sűrűn jut időm). Volt egy kiállításuk a Max City-ben és most bontják le a díszletet. :) 

Anyák napja

Igen, igen, nálunk is volt Anyák napja, még akkor is, ha Gábornak még bele kell szoknia ebbe a szerepébe... :) Tény, hogy elfoglalt volt, és én is mondtam, hogy nem kell tortát sütnie, de azért egy szál virág jólesett volna. Mindegy. Jutka hozott nekem virágot, amit a Lányokkal adatott oda nekem. Jólesett. :)

Tehát, én készültem a Lányokkal Anyák napjára és így legalább a Nagymamáknak sikerült örömet szerezni. :) Több verzió is szóba jött nálam, és végül kialakult a legjobb, ami számukra a legegyszerűbb volt és még élvezték is. Egy színes papírlapra rárajzoltam egy szívet, beragasztóztam, és a Lányok a már előre feldarabolt piros papírdarabokkal telerakták. Élvezték nagyon. Kincső egyből belejött, szinte azonnal ráérzett a dolog lényegére és marokszámmal szórta a papírdarabokat a ragasztós felületre, majd leszórta róla a felesleget. Míg Zsófi megcsinált egyet, addig Kincső végzett is a három darab szívvel (csináltunk a Dédinek is, természetesen). Úgyhogy Zsófival volt még egy kis munkánk szombat reggel is. :) De végül elkészült, és nagyon szépek lettek. Sajnos fényképek nem készültek, de be fogom pótolni.

Nagyi még szombaton megkapta, mert másnap hajnaltól egészen estig távol volt. Vasárnap a Dédinél kezdtünk, a rossz idő ellenére bkv-val mentünk, és reménykedtünk, hogy nem fog esni az eső, és kiderül az ég, és terveinkhez tartva magunkat mehetünk egy nagyot majálisozni a Városligetbe.

Dédi nagyon örült nekünk, és a Csajok művének. :) Tőlem pedig kapott egy csokor gyöngyvirágot. :) Mire odaértünk hozzá, addigra szépen elkezdett esni az eső, és csúnyán fújt a szél. Kezdtem beletörődni, hogy semmi nem lesz a majálisból. :( Nem időztünk sokáig, mentünk tovább. Csilláékhoz. Illetve a Nagyimhoz, aki ugyan már nem él, de legalább a jeles napokon meglátogatjuk. Anyuval a Csillánál találkoztunk, de sajnos sem Neki sem a Nagyinak nem tudtunk végül virágot adni, mert a buszhoz való futás közben kieshetett a táskám oldalzsebéből a virág. :( Mindegy, nem is ez a lényeg, tudom jól.

Aranyosak voltak a Lányok, mert lent a Nagyinál mondtam Nekik, hogy itt is az egyik Dédijük van, erre mondták is, hogy dedi. Édesen mondják. :) Aztán megsimogatták Ők is a nyughely kövét, ahogy én is szoktam. :) Végül felmentünk a Hugiékhoz. Ja, szedtünk egy kis virágot, amit Zsófi átadott a keresztANYUKÁjának. :) Nagy nehezen lehiggadtam az időjárás okozta csalódás miatt. Mielőtt indultunk volna haza, mivel úgysem volt semmi nyitva, gondoltam, fényképezkedhetnénk egyet. Hááát, Kincsőnek egyáltalán nem volt kedve fotózkodni...

Anyuval mi is fényképezkedtünk. Olyan ritkán készül kép rólunk.

Csillának sikerült elkapnia egy fotó erejéig Kincsőt is, de Zsófival sok kép készült. :)

Hazafelé már a metrón elaludt a Zsófi Anyu karjában. Ez azért is érdekes, mert még soha nem aludt így el.

 A villamoson végül Kincső sem bírta nyitva tartani tovább a szemecskéit. Itthon aludtak tovább az ágyukban.

Sajnos nem tudtunk idén majálisozni. Elszomorított, de reményekkel telve várom a gyereknapot, ahol kiélhetem majd magam. :) Remélem!!!

ui.: Igyekszem fényképeket készíteni a Nagyszülőkkel, Dédivel a Lányokkal és műveikkel. :)